Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

TŰZTORONY

Ritka ünnepi ebédek, vacsorák íze a számban, illata az orromban. Hegedű szól - én játszom, vagy az apám? Cimbalom. Persze, a bátyám cimbalmozott. Rég halott rokonok. Nagybácsik bölcs dörmögése, nagynénik trillázó kacagása. S magam is sokféle alakban. Matrózruhában. Az első hoszszúnadrágban. Lobogó kócos költő hajjal. Állok az üres telken, s járkálok a sehol nincs ház szobáiban, lépcsőkön, folyosókon. Kilesek a sehol nincs ablakokon. Hangokra figyelek, bár egyetlen szót sem tudok kivenni. Itthon vagyok ismét. Csalóka játék a jelen, mert az emlékek ereje dacol vele. Hisz lám csak, itt a ház, csillog a rézkilincs, nyikordul az ajtó, csattan a zár, koppan a lépés, és élnek a holtak. Hazaértem. Autó csikorog. Ott áll meg, ahol valamikor az egyik földszinti szoba volt. Egy férfi hajol ki. - Bocsánat - mondja -, meg tudná mondani, merre kell menni az állatkertbe? Huszonöt évvel ezelőtt szülővárosomban nem volt még állatkert. S bár tudom, hogy a Fejes-völgyben létesítették, fogalmam sincs arról, hogyan, s merre visz oda az út. - Sajnos, nem tudom kérem - hebegtem zavartan -, én itt idegen vagyok...! (1970)