Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

TŰZTORONY

Az idegen Itt vagyok hát ismét. Több mint negyedszázad után újra a szülőházamban. Na persze, ez némi költői túlzás, mert a ház nincs sehol. Az elmúlt években, amikor a nagy városrendezés folyt, az utcának egyik oldalát lebontották. A páratlan számú házakat. A páros oldal változatlan. Olyan, mint negyedszázaddal ezelőtt volt. Sőt, ezeket az öreg házakat megfiatalították. Furcsa. Az utca túlsó oldala a múlt. Az innenső a jelen. Az utcának ez az oldala - a páratlan oldal - a Ma. Az utcát erre szélesítették és a régi épületek közül csupán a műemléknek beillő evangélikus templom szerénykedik az épülő húszemeletes toronyház árnyékában. Szülőházam helyén puszta térség tátong. Mintha tétováztak volna a tervezők, hogy mihez kezdjenek itt? Mit építsenek az öreg, vaskos emeletes ház helyébe? S bár a szélesülő utca lehasított egy elég széles szeletet a házhelyből, nagyobb részben beépítetlen. Gaz verte föl, s a meredek part fölött ismerős akácfák bólogatnak felém. Gyerekkorom boszorkánymeséi éppúgy ott pusmognak a lombjaik között, mint a tizenéves indiánromantikája, a szerelmes kamasz forró vágya, a tétován induló költő nyugtalansága. Mindez én voltam. Az akácfák hát megmaradtak, s képzeletem onnan indul el, tapogatva az idő, a múlt mély rétegeit, hogy az emlékezés varázsereje újra építsen mindent. Ez a minden - a régi ház. Az első mozdulat, már mint a képzelet mozdulata, még bizonytalan. Keresem mindennek a helyét. Bizonytalanko-