Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

CSILLAGKÉPEK

VASÁRNAP Szakadék Tizenöt éve nem látták egymást. Az asszony csak most merült fel váratlanul az idő nagy hullámaiból. A férfi már sokszor csaknem elfeledte, de magányos éjszakáin mégis visszatért hozzá: emlékeiből valósággá lett, szinte érzékelhető valóságos valósággá. S amikor pár héttel ezelőtt a levelet kapta tőle, hogy jön, érkezik, valami borzongatóan szép boldogság vette körül, s úgy várt rá, mint egy nagy ígéretére. Azok a napok következtek el életében, amikor egy rejtélyes szerepre készült szavakat és mondatokat gyakorolt be, s ezerszer elképzelte a viszontlátásnak, a találkozásnak nagy pillanatait. Tizenöt év múltán találkozik az asszonnyal, akit nagyon szeret. Milyen lesz ez a találkozás és mi következik utána? Nem tudott e kérdésekre választ adni, legfeljebb színes álmokat festett maga elé, melyeknek valóságáról maga sem volt meggyőződve, de jó volt játszani a gondolattal. S most, amikor a kikötőben meglátta az asszonyt, minden egyszeriben más lett. A szavak egyszerre elsiklottak az ajkáról, nem tudott mondani semmit a jól felépített szerepből. Úgy járt mint az a színész, akinek még lámpaláza van, nem hallja meg a súgót és elfelejti a szerepet a rivalda előtt. Csak a karját nyújtotta az asszony felé, s mikor átölelték egymást, dadogva és sírással küszködve csak egyetlen rövid szót mondott az ajka a csókok szakadt szünetében: - Te... te... te... . Az asszony sem volt másképp. A találkozás, az egymásra találás valami fojtó nagy élményt jelentett: mintha életük értelmére találtak volna. Kart a karba fonva indultak a