Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

TŰZTORONY

Tűztorony A veszprémi vár vigyázótornyát a tatárjárás után építették, amikor a nehéz idők tanulságaként szerte az országban megerősítették a várakat. A századok során egymást követő tűzvészek bizonyára többször kárt tettek benne, megrongálódott, de minden esetben kijavították, mert szükség volt rá. Ebből a toronyból látták meg a várőrök Csák Péter hadainak közeledését s innen figyelték, miként hömpölyög Székesfehérvár felől Kara Musztafa roppant hadinépe. Mikor Veszprém vára török kézre került, a mozlimok minaretként használták a tornyot, s a körbefutó erkélyen a müezzin énekelte nap mint nap a „La illah il Allah..." monoton melódiáját. Ahogy mondani szokás, „nagy történelmi időket" megélt a vigyázótorony és csodálatosképpen akkor is megmaradt, amikor 1702-ben I. Lipót parancsára lerombolták a magyar várakat - Veszprém várát is. Gyerekkoromban már csak tűztoronynak nevezték a veszprémi vár öreg, déli tornyát és tűzoltó járkált a körbefutó erkélyen, figyelve a várost éber szemmel. (Akkor még azt hittem, hogy soha többé nem kell az ellenség közeledését figyelni a toronyból, hogy aztán egymást követően két ellenséges megszállás legyen a sorsa az egykori avar vár helyén felépült ősi sasfészeknek.) Sokszor voltam fenn a tűztoronyban, nemcsak akkor, ha egyegy vidéki vagy pesti ismerőst kellett kalauzolnom szülővárosom évezredes falai között, hanem máskor is. Vasárnaponként felmentem - s nevemet minden alkalommal beírtam a vendégkönyvbe -, mert a kilátás, ami a körbefutó erkélyről elém tárult, mindig mutatott valami meglepőt, valami újat.