Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

VÁNDORTARISZNYA

VÁSÁRNAP Vallomások egy szerelemről Lehet-e ismerni a tengert? Barátságot kötni vele? Nem hiszem. Bár lehet, hogy vannak kivételek. Én azt vallom, hogy reménytelenül is szerelmese lehet valaki a tengernek, mint egy szeszélyes, örök meglepetéseket tartogató aszszonynak, aki a szerelemben sem hódol be teljesen és soha nem tudja az ember, mi következik a legforróbb csók után? Szeszélyes asszonynak ismertem meg a tengert, amely időnkint anyásan ölébe vett és ringatott gyengéden, majd meg az arcom paskolta meg bizalmasan, kicsit szemtelenül és fölényesen, mint ifjú újságíró koromban a koros primadonna a színfalak mögött. Sokszor lestem meg és hallgattam ki szavát. Úgy beszélt, mint a sokat megélt asszonyok, akik rendelkeznek bizonyos tapasztalatokkal, sok mindent láttak, hallottak, s szeretnek beszélni, vallani, csevegni, vagy éppen bizalmasan pusmogni, gyorsan pergő nyelvvel, vagy halkan, bizalmasan mélázva. Mert hol így, hogy úgy forgott a nyelve a tengernek. Egyszer egy este kint ültem a parton, s ahogy csendes sustorgással gyűrte a hullámokat a part felé, úgy tűnt, mintha mesét mondana. Ki tudna szebb meséket, merészebb kalandokat, színesebb történeteket, ha nem ő, a tenger? Máskor meg dühös kedvében láttam, amikor nem törődött semmivel, illemmel és látszattal, a társadalmi érintkezés szabályaival, elvadult és féktelen hisztérika volt, sziszegett, ágált, kiabált, bizonyára ocsmány szavakat vágott a fejemhez a maga nyelvén, melynek szavait sajnos csak töredékesen értem.