Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

VÁNDORTARISZNYA

némaságra ítélve, egy halott kultúra emlékei között merev szemű halak úszkálnak csupán. Vagy már azok sem mennek le ilyen mélységekbe? S mi mindent rejt még a tenger? Elsülylyedt hajók ezreit, tízezreit, gazdag kalózhajókat, kincseket szállító karavellákat, hősi halált halt csatahajókat és csontvázakat, álmokat, életeket, titkokat. A megérkezés az ismeretlen földrészre, az ismeretlen kikötőbe mindig érdekes, izgalmas, várakozásteljes. Soha nem felejtem el azt a reggelt, amikor először tűnt fel a brazil part. Hullámos, sötét hegyvonulat volt, mely meredeken szakadt a tengerbe - legalább is így tűnt a hajóról -, s ez kísért bennünket ezután. Hajókat, embereket nem láttunk: mintha egy lakatlan sziget mellett hajóztunk volna el. Aztán egy éjjel, sűrű ködben üvöltött a hajó szirénája, s másnap megérkeztünk Rio de Janeiróba. Tíz év után nehezen tudnám már pontosan megrajzolni azt, milyen lelkiállapotban fogadtam a nagyszerű látványt, amely elém tárult. De a Guanabara-öböl apró szigetei Gauguin mesevilágát juttatták az eszembe. Aztán pöfögött velünk a Virágok szigete felé a kis motoros és megérkeztünk. Megérkeztünk? Partot értünk? Nem hiszem. Csak szárazföldre léptünk. V. Bizonyos felszabadultság és szorongás kavargott bennem, amikor a hajó - mely két hétig otthonom volt, a többi kivándorlóval együtt - lépcsőjére léptem, s kissé bizonytalanul cipeltem magammal csomagjainkat, s fogtam gyerekeim kezét, hogy a kis motorosra átszálljunk, amely majd a szárazföldre, az Ilha das Floresre visz. A tenger nem volt éppen haragos, de hintáztatott bennünket, s nehezen