Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)
VÁNDORTARISZNYA
cihelődtünk át a motorosra. Bizonytalankodva nézegettünk szét az öbölben, mikor pöfögve elindult a motoros és egyre távolodtunk a hajótól, amely elhozott bennünket idáig. (Akkor még eszünkbe se jutott, milyen lesz majd az a hajó, amely egyszer visszavisz? Lesz-e ilyen hajó egyáltalán?) A Guanabara-öböl tele van szigettel, találgathattuk hát, hogy melyik az a híres Ilha das Flores, ahol partra lépünk. Illetve - szárazföldre. Aztán kibontakozott a sziget, hajócskánk kecses fordulattal simult a kikötő mólójához és kiszálltunk. Mellőztünk minden teátrális jelenetet. Nem csókoltuk meg a földet és nem szökött örömkönny a szemünkbe. Kissé bizonytalanul léptünk, mert megszoktuk két hét alatt, hogy mozog alattunk a fedélzet, a hajó, s most hirtelen nem találtuk helyünket a szárazföldön. Az egész kihajózásban volt valami ponyvaregény ízű romantika: mintha valamely déli szigetre érkeztünk volna meg, csak úgy, a kaland kedvéért, kirándulásképpen, valamiféle szeszélyből. Igaz, nem vártak ránk, nem üdvözöltek bennünket, csak hivatalos és szótalan urak, hivatalos hűvösséggel mutatták az utat, merre kell mennünk immár első szállásunk felé. Az első impressziók a lehető legjobbak voltak. Hiszen, tárgyilagosan meg kell állapítani, hogy a Virágok szigete valóságos kis paradicsom: a trópusi virágok égő színeivel, az örökzöld minden árnyalatával, a tengeröbölbe benyúló hullámtörő öreg, portugál erődszerű kiképzésével és a sziklagrotta tetején álló fehér kis kápolnával. Az utak úgy kanyarogtak, mint egy botanikus kertben, a tenger tele volt színekkel, s lenn a kikötőnél akkor épült egy új modern, nagyvonalú pavilon, ahol először láttam egy nagyméretű Portinári-képet. Az élet születése ilyenféle címe volt ennek a különös, minden konkrét formát nélkülöző dekoratív alkotásnak. Később, amíg a szigeten vol-