Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

VÁNDORTARISZNYA

így hát - mert nem vállaltam teljes egészében a kalandot, mely pedig utam elején ígérkezett - nem hajóztam el az Amazonasra. Nem szerveztem valamiféle expedíciót, hogy a déli mellékfolyók őserdeiben, Fawcett ezredes nyomában megkeressem az „elhagyott várost". Azokat a titokzatos romokat, amelyekről régi krónikák beszélnek, s melyek talán Atlantisz titkát őrzik, talán beszédesebben, mint Tiahuanaco romjai a Titicaca tó partján. Mert ez érdekes vállalkozás lett volna, felette veszélyes és nem is éppen romantika nélkül való. Ismeretlen indián törzsek földjein átvágni magát az embernek, egy ismeretlen cél felé. Hiszen senki nem tudja - Fawcett is csak sejtette -, hol van az „elhagyott város", s az is lehet, hogy amit róla feljegyeztek, csak mese, legenda, melyet a bandeiranték álmodozása, s az indiánok fecsegése szőtt kerek történetté. Valahogy fiatalkori álmaimmal így maradtam adós, éppen akkor, amikor ideértem a helyszínre, amikor mindennek végére járhattam volna. Micsoda könyv született volna meg ebből az expedícióból! Vadászkalandok, végtelen vándorlások, néprajzi feljegyzések, s végül az „elhagyott város"... Bár ki tudja? Talán soha nem találtam volna meg én se - ahogy nem találta meg Fawcett se és más se! - ezeket a legendás romokat, s talán eltűntem volna nyomtalanul a Zöld Pokolban, velem tűnt volna el az úti feljegyzések kézirata. De hát a kaland már ilyen: kockázat van benne, s azt is vállalnia kell az embernek. De ha már nem vállalkoztam arra, hogy az Amazonas mellé utazzam, lapátkerekes hajóval, akkor legalább másféle alkalmakkal kellett volna élnem. Hiszen elmehettem volna Bahiába is, hol a dél-amerikai barokk épített csodálatos templomokat, ahol különös színekké keveredett össze