Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

VÁNDORTARISZNYA

Latin-Amerika és Afrika, hol megismertem volna közvetlen közelről azt az eredeti világot, amelyről Jorge Amado a Jubiaba című regényében oly érdekesen és megkapóan ír. (Ki tudja, talán még az öreg néger varázslónak valamelyik utódjával is összeakadtam volna, aki beavatott volna némely titkokba. Soha nem tudja az ember, mi lappang a kaland mögött!) Aztán nem mentem el Ouro Pretóba se, ebbe az élő múzeumba, ahol minden ház, minden utca és utcakő műemlék. Holott megismerkedhettem volna közelről Aleijadinhónak, ennek a fantasztikus mulatt Michelangelónak munkáival, így csak másolatát láttam szobrainak, de megéreztem a kövek vonaglásában a tragikus szobrásznak kínját, aki nyomorék volt és gnóm, s aki - mikor már a szerszámot sem tudta markolni - kezének a csonkjaira kötötte a kalapácsot, s a vésőt és véste-véste fájdalmas kőálmait. Nem láttam az Iguacut sem, amelynek öccse lehetne a Niagara. Nem jártam a pampákon, ahol a gauchók esténként fájdalmas, majd meg pattogó ritmusú dalokat pengetnek ki gitárjaikon, s a pusztai tűz rokona annak, amit a távoli keleti pusztákon gyújtottak meg valaha eleink, s amely most is fellobban még, árván és halványlón a Hortobágyon. Nem jártam Minasban, hol a föld kincset rejt magában. S ha már itt élek Dél-Amerikában, igazán könnyű lett volna átmenni Bolíviába és Peruba, hol kirándulhattam volna a Machu Picchuhoz. Egy halott kultúra sírjánál sok mindent kileshetett volna az ember: titkokat és összefüggéseket, amelyeknek hasznát veheti egy súlyos, hulló korban. Nem éltem hát az adott lehetőségekkel, az alkalmakkal. Csak Sao Vicentében néztem meg a tengeröblöt, ahol a portugál hajósok kikötöttek, s ahogy néztem a vizet és az el-