Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)

Pilipkó Erzsébet: Görög katolikus és református felekezetek együttélése a Kárpátalján

A második világháborúig szigorú előírások szabályozták az emberek ünnep- és hétköznapjait, sőt a pátválasztást is. A felekezeti endogámia kohéziós ereje a szankció volt, amely a két vallás szigorú megkötöttségéből adódott.

13 A vegyes felekezetű házasságot a katolikus és református egyház egyaránt szankcionálta, s a „kilépés" mindig érzelmi érintettséget is jelentett, de nemcsak az egyén, hanem az egész család számára. Kompromisszumos megoldás nem születhetett, mert a házasságot megelőzően a katolikus egyház reverzálisban kötelezte a házasfeleket, hogy született gyermekeik mindegyikét katolikus keresztségben részesítik, ellenben az eukarisztia megvonását helyezte kilátásba.'

4 A református egyház előírásai alapján csupán a református házasfélnek a maga neméhez tartozó gyerekek (apa-fia, anya-lánya) református keresztségét kötelezte, azonban ismerve a katolikus egyház ilyen vonatkozású kizárólagosságát, kiátkozással fenyegette híveit a katolikusokkal kötött házasság esetén. Salánkon az idősebbek ma is az 1940-es évek református egyházának gyakorlatából, amikor egyik fiatal lánynak, aki görög katolikus legényhez ment férjhez és reverzálist adott, a lelkész meghúzatta a harangot, és kiátkozta az egyházból. „Meg is hótt annak fiatalon az ura" - mondogatják ma is, jelezve, hogy az egyházi átoknak foganatja van. " A hagyományos értékrend az 1945. évet követő időkben is még évtizedekig hatott. Egy tiszaháti református tanárnő meséli: „A házasságnál igencsak megnézték, hogy milyen vallású a leány vagy a legény, nagyon sokáig, még 1970-be jött egy udvarlóm és elhozta a család néhány fényképét, és a nagymamám azt mondta: nálunk nincs eladó jány.fiam. Mert a Cikusok, Gajdosok nem rangosok, és egy Homoki leszármazottja nem mehet egy ilyenhez. Nem mondta így, csak azt mondta: Számodra itt nincs eladó jány. És a nagymamám bizony megnézte, hogy milyen gazdag volt az apja, mi hiába tiltakoztunk az anyámmal, de nagyanyám kiderítette, ki fia-borja, és ezt nem, jányom, azt mondta. Ez nem parti! Bizony! " (Péterfalva, 2000). Az idősebb generáció a vegyes felekezetű házasságot ma is tragédiának, minden baj forrásának tartja, szerintük „mindenki maradjon meg a maga vallásába, ki mibe született, abba hajon meg". Ertetlenül és tehetetlenül veszi tudomásul a szekularizált fiatal generáció magatartását, akik „letiporják a keresztet" vagy „megtagadják a konfirmációkor tett esküjüket". Még a második világháború utáni első évtizedben is tartotta magát az a nézet, hogy a vegyes felekezetű, illetve a vegyes etnikumú házasság közül az utóbbi a kisebbik rossz, mert „a nyelvet úgy is megtanulja mindenki, de a vallását senki nem adja fel egykönnyen ', azaz a felekezeti endogámia erősebb tendenciát mutatott az etnikainál: a nyelv rugalmasabbnak bizonyult a felekezeti hovatartozásnál,

15 mert a közösség tapasztalatai alapján az etnikai exogámia kisebb súrlódásokkal járt mint a felekezeti különbözőség. Az 1950-es évektől a politika okozta beavatkozás miatt a görög katolikusoknál az etnikai endogámia a felekezetivel azonos módon fontossá vált. Az 1960-70-es évektől a valláserkölcs fegyelmező erejének csökkenésével gyakran az etnikai endogámia dominanciája érvényesül a felekezetivel szemben. Ezzel egyidejűleg a népmozgások felgyorsulása, a fiatal generáció mobilitása következtében a házassági kapcsolatokban is nagyobb nyitottság tapasztalható. Házassági kapcsolatokkal távolabbi vidékekről orosz, ukrán, fehérorosz, finn, stb. nemzetiségűek is kerülnek a magyar helységekbe. Az idegenből jött új családtagot, akinek nem értik a nyelvét, mindkét felekezeten belül a szülők ellenérzéssel fogadják, azon13 A különböző felekezetű közösségek együttéléséről S. Lackovits 2001. 137-163. 14 A katolikus házasságjog rendszréröl Sipos 1923. 15 Vö. Lendvai 1983. 467-476; Bartha 1992. 105; Bromlej 1976. 75.