Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)
Pilipkó Erzsébet: Görög katolikus és református felekezetek együttélése a Kárpátalján
ban, ha ezek a bekerültek, megtanulnak magyarul, és alkalmazkodnak a helyi közösség értékrendjéhez, kialakult szokásaihoz, rövid időn belül a család és a közösség egyaránt befogadja, származását azonban számon tartja az utódainál is. A szovjet éra egyházellenes értékrendjében felnőtt második, de inkább harmadik generáció volt az, akinek az élete alakulását már egyre kevésbé határozták meg a felekezeti és a korábbi szociális különbségek. Ez utóbbiak a gazdasági javak újraelosztásával eltűntek, kiegyenlítődtek, és csak az idősek emlékezetében élt. A vallási különbözőségek esetén sem a tiltás dominált, hanem a kompromisszumkeresés: megegyezéssel döntötték el, hogy az esketésnél, az utódok megkeresztelésénél melyik egyház szolgáltatásait veszik igénybe. A gyakorlat azt mutatja, hogy akár az egyház előírásait is kijátszva, igyekeztek mindkét fél elvárásainak eleget tenni (pl. mindkét egyháznál elvégeztették az esketési szertartást, reverzálist adtak a katolikus egyháznál, de a születendő gyereket vagy gyerekek valamelyikét mégis a református egyházban keresztelték meg, stb.). Egymás vallásának tiszteletben tartása a kettős ünneplésben is megnyilvánult: „igen, elmentek egymás kedvéért a templomba, ha görög katolikusnak vót ünnep, oda mentek, ha a reformátusnak, akkor meg a reformátusba, megtartották egymás ünnepeit " (Tiszabökény, 1999). Ez a tendencia arra utal, hogy a vallási jelentéssel bíró cselekmények vagy képzetek elveszítik vallási tartalmukat, evilágivá alakulnak át. A hit által motivált vallásgyakorlást - különösen a fiataloknál - a konvencióból, a megszokásból és a környezet, a család idősebb tagjai részéről jelentkező nyomás miatt az alkalmazkodás által motivált vallásgyakorlás váltja fel. 16 A szocialista érában már felbomlani látszó hagyományos párválasztási kötöttségeket az utóbbi másfél évtized gyökeresen megváltozott társadalmi szemlélete méginkább átalakította. Az 1990-es évek elején Kárpátalja és Magyarország között megnyitott kishatárförgalmak lehetővé tették az akár naponta többszöri átutazást is. A különböző intézményes kapcsolatokon túl a magánszféra területein is kapcsolatok hálózata épült ki: gazdasági, társadalmi, kulturális és szoros baráti szálak szövődtek az elmúlt évtized alatt. A kezdeményező és mobil réteg természetesen elsősorban a fiatalabb generáció. Az időszakos külföldi munkavállalási lehetőségek új párkapcsolati lehetőségeket és párkapcsolati formákat is magukban rejtettek. A Magyarországon már jogilag is elfogadott ún. „élettársi kapcsolat" a kárpátaljai hagyományos életszemléletben napjainkig vadházasságnak számít: „összeálltak, mint a cigányok" - mondják az idősebbek. így a fiatal generáció képviselői, az időszakos migrációja alkalmával, ha élnek is a párkapcsolatnak ezen modern formájával, miután hazaérkeznek, és továbbra is fenn akarják tartani kapcsolatukat, akkor a helyi szokásoknak, elvárásoknak megfelelően rendezik azt. Az egyházi esküvő a szabad vallásgyakorlásnak köszönhetően nyilvánosan előtérbe került a polgárival szemben. (Bár az emberek a szovjet rendszerben is csupán az egyházi szertartást nevezték „esküvőnek ", a polgárit „összeiratkozásnak" mondták.) A vegyes felekezetűség esetén, hogy melyik templomban történik az esküvő, természetesen az adott felek döntik el. Az elmondások alapján az egyházak képviselői igyekeznek meggyőzni a fiatalokat arról, hogy legyenek képesek határozott döntést hozni egyik vagy másik felekezet javára. Ez a ráhatás - az egyház társadalmi súlyának növekedésével - ma már ritka kivétellel általában érvényesül. Legfeljebb akkor játszható ki, ha a jegyesek másmás helységből származnak, és a családi elvárás más szempontokat érvényesít. Összefoglalásképpen megállapíthatjuk, hogy Kárpátalján a hagyományokhoz való ragaszkodás még a közelmúltban is a paraszti kultúra egészét áthatotta és befolyásolta. A 16 Szász 1971. 20.
