Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)

Pilipkó Erzsébet: Görög katolikus és református felekezetek együttélése a Kárpátalján

a György Endre famíliája az 1900-as években, és ez nagyon sokat számított. A bökényiek azok szolgák voltak" (Péterfalva, 1999). A görög katolikus egyházban lényegesen több a liturgikus ünnep, mint a reformátusban. Ez a különbözőség egy vegyes felekezetű, hagyományőrző közösség mindennapjaiban elég látványosan tettenérhető. A görög katolikusok a szovjet időben is nemcsak a vasárnapokat, hanem a hétköznapra eső egyházi ünnepeket is szigorúan megtartották, ami az ünnepi liturgia részvételén túl a mindenféle munka szüneteltetésében nyilvánult meg. Ez nemcsak az otthoni, de a korábbi évtizedekben a helyi kolhozban végzett munkálatok szüneteltetésére is vonatkozott az adott közösség részéről. A tiszaháti reformátusok ezt a magatartást azonban lustaságnak minősítették: „én nem értek a bökényi nép vallási dolgaihoz, de az biztos, ha végig megyünk az úton, hát nincs annyira padot nyüvő nép itt a környéken mint a katolikusok, s a reformátusok, mivel nagyon dolgos népek, lenézték mindig is, és a mai napig is így van. Péterfalván nem ülnek ki dologidőbe a padra, esetleg vasárnap délután, de végig jövünk Újlak felől a két falun (Tiszabökényen és Farkasfalván), minden harmadik padon ülnek és minden ünnepet megtartanak, bármilyen csekély legyen. Eleve akkor már úgy tekintik, hogy dologtalan nép. Egy faluba mi lehet a meghatározó: hogy ki mennyire szorgalmas" (Péterfalva, 1999). A vegyes felekezetű községekben a görög katolikusok és reformátusok általában territoriálisán is elkülönültek egymástól.

9 Salánkon például a görög katolikusok a Felvégen, a templomuktól északra, a reformátusok az Alvégen, a református templomtól keleti és nyugati irányba helyezkednek el néhány kivételtől eltekintve napjainkig. A nyugati irány utolsó harmadát, és a szomszédos újonnan beépített utcákat már vegyesen lakják. Az 1950es évekig a két „vég" legényeinek alkonyat utáni „demarkációs vonala" a görög katolikus és református templom között elhelyezkedő posta volt. A „határsértést" - különösen ha ez udvarlás céljából történt - kegyetlen veréssel torolta meg mindkét fél. Viszonyulás a vegyes felekezetű házasságokhoz Az emberek egymáshoz való viszonya s ezen belül a vegyes felekezetű házasságokhoz való viszonya is változóban van. A házassági kapcsolatokban a közösség értékrendszere a közelmúltig, az idősebb generáció pedig napjainkig az endogám formát részesíti előnyben.

10 Ennek betartását a fiatal generáció belenevelődéssel sajátította el:" „Rígen nagyon ritka házasság vót, hogy így egymásba keveredtek, mert a szülők azt úgy megmagyarázták, azok a szülők is (görög katolikus), meg ezëk a szülők is (református), hogy te azt nem veheted el, táncolhatol vele vagy beszíhetel hozzá, de nem úgy szerelembü, hogy elvegye, mi azt má tudtuk, meg vótunk tanítva" (Salánk 1993). 1943-ban az ugocsai kutatótábor résztvevői a témával kapcsolatban a következőket jegyezték fel: „(a tiszapéterfalvi reformátusok) lehetőleg kerülik a »lealacsonyito hazassagot« a görög katolikusokkal. Ez csak olyan református családokban fordul elő, ahol már meglazultak az erkölcsi normák is. Római katolikus lányt könnyebben feleségül vesz egy református ifjú, mert mint mondják: annak legalább ugyanaz az ünnepje"}

2 9 L. a témáról S. Lackovits 2000. 175-190. 10 Az endogámia - exogámia kérdésről Örsi 1983. 31-54; Pilipkó 1997. 107-119. 11 Kresz 1949. 16-17. 12 Kézirat 1943. 23.