Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)

Selmeczi Kovács Attila: Egy Fertő melléki község hagyományos gazdálkodása a visszaemlékezések tükrében

vót, a hosszúszekér fenékdeszkája. Két helen láncot csatutunk rája, kisafára összehúztuk és odakapcsútuk, két lóval húzattuk. Egy ember, a kocsis állt rá. Sikátatásnak is monták."

22 A hengerezés is régóta szokásban volt. Emlékezet szerint 1885-ben már voltak fahengerek, amivel „megpurgatták a gabonafődeket, hogy ne legyen csoportos (rögös). Egytagú gurgató vót, a ráma és a rúdja is fa vót. A rámára ráült az ember, vagy ráállt, hogy jobban nyomjon, ha kemény a föd. Később kezdték a többtagút hasznányi, látták, hogy az uradalomban többtagút hasznának, az jobb vót, utánozták."

23 Ugyancsak régóta használatos volt a faborona, melynek korábban trapéz, majd háromszög alakú változata is előfordult. A bognár által készített erős fakeretbe hosszú, szögletes kovácsoltvas fogakat rögzítettek. Ezek a hagyományos boronák egy tagból álltak. 1904 körül a tehetősebb gazdák a vasekékkel együtt áttértek a vasboronák használatára. Három és négytagú S alakú változatai gyorsan elterjedtek, melyeket a Kühne gyár kapuvári lerakatából szerezték be. A talaj előkészítése, fogasolása után azonnal megkezdték a vetést. A vetőmagot emlékezet óta tisztították, konkolozták és csávázták. „Géppel konkoloztak, a Gazdakörnek két konkolozója vót, magánembereknek nem vót, ölég szépen kitisztította a búzát, a konkolt szetté ki. Ez vót má az olvasókör megalakulása táján, 1882-83-ban. Az első régi vót, Szabó kántor hozatta a másikat."

24

Az őszi búzát szeptember 25-e körül vetették el. Akinek kevesebb volt, valamivel később, de október közepére igyekeztek befejezni az ősziek földbe juttatását. Valamikor kézzel vetettek, 1900-ban már a falu nagyjából géppel vetett, legalábbis a tíz holdon felüli gazdák. A zselléreknél a kézi vetés még sokáig megőrződött. Néhány nagyobb gazda a XIX. század végén vásárolt vetőgépet. 1901-ben a helyi Gazdakör is vett két vetőgépet, ami a gépi vetés elterjedését nagyban elősegítette. Ekkor a gazdák már nem akartak kézzel vetni. A vetés bevégzése után - régi szokás szerint - fölkerüték (körülszántották) a földet, hogy a széle szép egyenes legyen. A gazda az ekével „nem forgatott, csak a barázda fenekirűl vette fel a fődet, ránézve szebb vót a barázda." Ez a szokás kb. 1910-ig élt, „utána már nem adtak arra, azt mondták, hogy úgysem ad többet. A gépi vetésnél nem is nagyon volt ez fontos" - emlékezett vissza Pogácsa Károly. Vetés után megfogasolták a földet. Ha tavasszal nagyon dús, kövér lett a vetés, akkor a gurgatóval, a hengerrel megtörették, végighúzatták rajta. „Ha még mindig kövér vót, az asszonyok sallóval megsásuták. Sokat ért neki, mikor a kövér sásut levágták a tetejirül. A disznónak, libáknak horták haza. Libatartó asszonyok titokba is szokták megsásuni."

25 A legnehezebb munkát, az aratást valamikor az asszonyok végezték sarlóval, de a századforduló táján a kaszás aratás vált általánossá.

26 „Nincs különbség a kaszában, a füvet és a gabnát is ugyanazzal vágták, csak a gabonához kaszagráblát tettek rá. A kaszát Kapuváron vették a vasárusnál, a nyelet a gráblacsinálók készítették, a hövejiek járták végig a falvakat aratás előtt vasárnaponként. Egy kasza három-öt évig is eltartott, attól függően, mennyit hasznáták." 27 Ezen a vidéken hagyományosan kétmankós, két fogórészes kaszát használtak, azonban az 1930-as évek körül már a kiskancsó nélküli nyél jött divatba, „nem köllött 22 Pogácsa Károly közlése. 23 Pogácsa Károly közlése. 24 Pogácsa Károly közlése. 25 Pogácsa Károly közlése. 26 „öreganyámtú hallottam, hogy fiatal korába ők még sallóval arattak. De 1880-ban már biztosan kaszával arattak." Pogácsa Károly közlése. 27 Hadarits Alajos közlése.