Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)

Selmeczi Kovács Attila: Egy Fertő melléki község hagyományos gazdálkodása a visszaemlékezések tükrében

annyira nekihajónyi. Talán a Rábaközből jött ez a forma. Az uradalomban is így hasznáták. Az uradalmi aratók gyüttek haza ilyen kaszával."

28 A kaszálás a férfiak munkáját jelentette. „Az vót a fokmérője az embernek, hogyan kaszált." Aki nem tudott jól kaszálni, az belevagdalt a fönnálló gabonába, nem tudta megszenni. A lucernánál, fűnél pedig mesgye maradt alatta. „Arra a fűre gombot kötöttek, aztán kiszámították, ki kaszáta, a leányok is szekáták azt."

29 Amint megérett a gabona, a gazdák igyekeztek az aratással. „A szemet nézték meg. Akkor vót jó, amikor a két köröm között nem tutta elnyomni a szemet. Július utolsó napjaiba vót a rozsaratás, Péterpálkor, majd négy-öt nap múlva a búza."

30 Minden 15 hold körüli gazdának 1-3 fogadott kaszása volt, akik hosszú éveken keresztül ugyanahhoz a gazdához jártak dolgozni. Ha két kaszás vállalta fel az aratást, felestársnak mondták magukat. „Két ember öszszeált, felestársak lettek. Nekem felestársam a gazda fia vót. Vót ullan hel is, ahol négy vót a felestárs."

31 A zsellérek jobbára a helybeli gazdákhoz jártak aratni, de voltak, akik az uradalomba is elszegődtek. A faluból rendszerint 30-40 pár ment évenként az uradalomba aratni.

32 Ezek legnagyobb része a földnélküliekből tevődött ki. A kaszás ment előre, nekivágta a gabonát, „az állóra dütötte". A marokszedő farral ment, szedte fel a hóna alá kézzel vagy sarlóval. Amikor két markot összeszedett, letette, ebből lett egy kéve. A marokszedő után rendszerint idősebb ember kötözte be a kévéket. A búzát, rozsot saját magából vett kötélbe kötötték. Csak az árpát, zabot kötötték be előre elkészített zsúpkötélbe, később madzagba. „Vót kivekötőfa, megfogta a kötelet, rátérbetűt, megcsavarta, jót tekert rajta, és a kötést a fával aláfordította. A kötőfa a gatyamadzagba vót hátul fél farára dugva. A gatyát gyakran kiszúrta a kivekötőfa. Gyött a nyúl vagy fácán, vót jó dobó, agyondobta vele" - mondta el Fücsök Lajos. A kévéket kereszt alakban rakták össze tízesekbe, két tízes adott ki egy keresztet. Az uradalomban 26 kévés öregkeresztet raktak. Csak az alsó kéve feje volt a földön, a többi egymáson feküdt. Az alsó kévét láb, a fölsőt fej névvel illették. A kereszteket sorban rakták egymás mellé, többnyire 6-8 kereszt adott ki egy kocsirakományt, ezt nevezték kepének. A kévék összerakása után takarították fel a tarlót, az elhullott szálakat felgereblyézték, a kuszát, az elhullott gabonaszálakat az összerakott kévék közé húzták. A századfordulón még kis gereblyéket használtak, aminek a feje kb. 80 cm széles volt, de 1911-1913 körül már a két méter széles aratógrábla jött divatba. Nagygráblámk is nevezték, csúfolódásból mondták nagybőgőnek. „Az uradalomba is ilyet hasznáták, összeálltak négyen-öten egymás mellé és húzták. Jó darabot vittek, mikor megtelt a feje, megálltak, összeszették a kuszát egy helre, és a kepe végibe tették, bekötötték azt is."

33 Aratás után két hetet hagytak a száradásra, majd a hosszúszekérrel behordták a gabonát a pajtába. Egy szekérre 6-7 kereszt (120-140 kéve) fért fel, amire nyomórudat tettek, és rudazókötéllel jó leszorították.

34 A pajtába kb. 1915-ig rakodtak. Egyik pajtafiába (rendszerint a baloldaliba) gabonát, a másikba takarmányt tettek. A pajta tárolóhelyiségébe 80 kereszt búza (1600 kéve) fért be. A gabona a kicsépelésig a pajtában száradt tovább, A XIX. század 28 Pogácsa Károly közlése. 29 Fücsök Lajos közlése. 30 Hadarits Alajos közlése. 31 Fücsök Lajos közlése. 32 Vö. Selmeczi Kovács 1976. 174; Timaffy 1971. 33 Fücsök Lajos közlése. 34 Nagycenken takarulószekérnek is nevezték a hosszúszekeret. Varjú 1969. 305.