Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)
Gelencsér József: A kúthasználat joga a Káli-medencében
Ad 3) Telekhatáron épített közös kút, melyet a szomszédok használtak Köveskálon alig létesült. Kivételt jelentett a két világháború között a Kaszás-kút, melyről két - egyébként egymással nem beszélő - unokatestvér nyerte a vizet. Egyik oldalán tekerős, a másik oldalon szivattyús (nyomós) kútként működött. Németh Lajos (sz. 1898) úgy tartotta, hogy a szomszédok közös funtusra (közös telekre azaz telekhatárra) ritkán tették a kutat, mert összevesztek azon, hogy különböző mennyiségű vizet mertek. Szerinte 2-3 ilyen példa volt egykor a faluban. A telekhatárra épített kút a két szomszéd közös tulajdonát képezte. így a létesítés és a fenntartás költségeit is együtt viselték. A közös telekhatáron ásott kutakból arányában a legtöbb Kékkúton létesült, de Salföldön, Szentbékkállán is számos létezett (2. kép). A közös kút egy sajátos változata Kővágóőrsön a Bem u. 7. szám alatt egzisztált. Nem a két szomszéd közötti telekhatáron, hanem egyik ingatlan utcai telekhatárán épült. Ahogy Bárány Imre (sz. 1905) beszámolt róla, eredetileg az udvarába akart H p kutat csinálni, de aztán másképp egyezett meg a közelben lakó Horváth Györggyel. 1925. körül kö— zösen ásták a 12 m mély kutat. Mindegyiküknek / m*r~ âgg31§a volt segítsége, és a további költségeket is közösen BB^/ - m fedezték. A település ezen részén könnyen ment az •'* ? ^^ , *-^Hjgg^. : ásás. a homokos, sárgaföldben. Bárány Imre testvére vályút is faragott a kút mellé. A kővel kirakott kerekes kutat döntően az említett két család használta, és egyik-másik szomszéd, közelben lakó is vitt róla vizet. Ezek a használók bérleti díjat fizettek, egyikük Bárány Imrének, másikuk Horváth Györgynek. De évente csak pár pengőt, illő-fillőt, éppen, hogy ne ingyen használják. 1986-tól már nem húztak belőle vizet, az fel is szaporodott benne (3. kép). 3. kép. Telekhatárra épített közös kút Kővágóőrsön, 1985. Gelencsér József felvételei Ad 4) Az utolsó típust a saját telekre épített kút képezi. Németh Lajos (sz. 1898) Köveskálon úgy fogalmazott, hogy már 1914 előtt, az 1900-as évek elején, akinek tehetsége volt hozzá, elkezdett építeni. Az ő kútjukat valamikor 1900 és 1910 között Németh nevű szentbékkállai kőművesek készítették. A létesítés során kiszedett kőből rakták ki a kút falát, szárazon, és ez adta a bástya (kerítés) anyagát is. Eredetileg fakáva került a föld felszínére, amit 1919-ben cseréltek fel a tapolcai Kaligaro cég betonkávájára. Náluk a kerekeskút kerekét a kézi masina hajtókarja adta, másoknak a szecskavágóé vagy egyéb gazdasági gépé. Kurányi Imre (sz. 1915) Kővágóőrsön úgy vélekedett, hogy a jó kútba régen legalulra tölgyfát vagy cserfát raktak, mely olyan volt a vízzel szemben, mint a kemény üveg. Arra rakták rá a követ. Az 1970-es években a kő helyett alul a betongyűrűt használták, de még azt is fára tették. Köveskálon úgy vélekedtek, hogy a kútnak a vaskő jó, ami fekete kő. Akkor van jó íze a víznek, ha ilyennel rakták ki. Ha kellő mennyiség nem jött ki a kútból, elmentek érte a közeli hegyre, a Hegyestűre. Föntebb már jónak tartották a vörös /:övet,_esetleg
