Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)

Gelencsér József: A kúthasználat joga a Káli-medencében

esetben a kútszolgalom, annak is egy helyi, a népélet által meghatározott példája valósult meg. Az ismertetett típus egy változatának felfogható a következő, használattal kapcsolatos megoldás. Ebben az esetben is van tulajdonos, aki magánszemély, vannak kútjoggal rendelkezők és vannak, akik csak ellenszolgáltatás fejében használhatnak. Az ellenszolgáltatás rendszerint nem pénzben, hanem ledolgozás formájában történt. A va- 2. kép. Szomszédok közös kútja Szentbékkállán, 1981. riáns a köveskáli Vörös-kut példáján keresztül mutatható be. A kitűnő emlékezetű Németh Lajos (sz. 1898) mondta el, hogy ezt Vörös (pontosabban Vörösmarty) Dániel - innét a kútnév - ásatta községi funtuson, a Vásártér sarkára, tehát lényegében közterületen. A Vörös (Vörösmarty) család tulajdonának tartották, s rajtuk kívül az használta, aki a létesítés költségeibe adakozott. Nekik volt joguk. Mindenki más kutbért fizetett, ha vizet akart vinni. Ezt hol pénzben, hol - a régebbi időkben - ledolgozással, egy napi kaszálással vagy kapálással rótta le. Szabó Sándorné Púpos Jolán (sz. 1915) és Horváth Lajosné Róka Irén (sz. 1927) visszaemlékezése szerint ezt a tekerős vagy kávás kutat 10-15 család használta. A lánc a kúton volt, de vödröt általában vittek magukkal, mikor vizet mertek. Néha vödör is volt a kúton, de annak használata kapcsán rendszerint veszekedés tört ki. A mély, hideg vizű kút oldalát kővel rakták ki, kávája egy idő után cementből készült. Válu is feküdt mellette, hol állatokat itattak. 1980-tól kezdődően használata háttérbe szorult. A Káli-medence közös kútjai azonban nem csak a népi jogélet szempontjából figyelemreméltóak, hanem a közösség mindennapjaiban, és ünnepeiben is szervező erővé váltak. A közös kút nem csak vízvételi hely, itatóhely, hanem a társadalmi élet színtere volt, ahol sok ember megfordult. A szórakozás helyszínét is képezte. Élet zajlott körülötte, találkozási hellyé vált. Ahogy a köveskáli Sebestyén Karolina (sz. 1912) mondta: „nálunk minden itt bonyolódott le a kútnál." A nagyobb gyerekek itt dajkálták a kicsiket, és itt találtak maguknak játszóteret. A fiataloknak esténként nagy élményt jelentett, hogy körülötte jöttek össze, udvaroltak, incselkedtek. Az asszonyok nap közben is megálltak közelében egy kicsit pletykálni. A vénemberek pedig hajdan ide ültek ki, pipáztak, emlékeztek. 1945 után lassan mindez megváltozott. Legtovább a közös kútra járó asszonyoknál maradt meg, hogy szót váltottak, híreket cseréltek egymással. A gyűjtés során az adatok bizonyították, hogy a közös kutak elnevezésüket gyakran az építtető, egy-egy nagygazda, később a közelben lakók valamelyike, jogi oldalról megközelítve rendszerint a tulajdonos vagy egyik kútjoggal rendelkező nevét kapták. A kutak jelentőségét bizonyítja, hogy róluk közterület elnevezés is született. H. Csukás Györgyi említi e vonatkozásban Kővágóőrs régi utcaneveit: Falukúti út, Sárikúti út, Borsoskúti út.

6 * 6 H. Csukás 1986. 34.