Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)

Gelencsér József: A kúthasználat joga a Káli-medencében

hogy a tulajdonát képező telken közös költséggel az ivóvíz szükséglet ellátására kutat csináltassanak. Beregszászy kötelezte magát, hogy egyrészt a kútnak a helyet adja, másrészt majd felépítése után a használatot társai, illetve utódjaik részére biztosítja. A felek vállalták, hogy a fenntartási költségeket közösen viselik, kívülállónak használati jogot csak közös megegyezéssel adnak. A kút Beregszászi telkére került, aki a bástyát, a kőkerítést is beljebb vitte, hogy a vízhez az út felől is hozzá lehessen férni. A kútásó mellett a Papp család fejtette a követ, Keresztúriék elhordták, a többiek pénzzel járultak hozzá. A magas költségeket jelzi, hogy Oszkó Istvánnak egy borjút kellett eladni a rá eső költségek fedezésére. A kút oldalát természetesen kővel rakták ki, aztán felül betonkávát kapott. Csigás kút lett, csigán engedték le, illetve húzták fel a vödör kötelét. Egy csigát a telek felőli, egyet az út melletti oldalra helyeztek. Mindenki vitte a saját vödrét, azzal húzott vizet. A szerződésből ugyan nem tűnik ki, de nyilvánvaló, hogy a kút Beregzászy Imre tulajdonába került. Öt társát használati, tehát szolgalmi jog illette meg. Ahogy itt mondták: kutjog vagy régiesen kutjuss. A megállapodás is utalt rá, hogy ez a jog a társak utódait is megilleti. Ez alatt pedig a jogutódokat, azaz ingatlanaik későbbi tulajdonosait kellett érteni. A kővágóőrsi nép azzal is tisztában volt, hogy a szolgalmi jog az ingatlanhoz kapcsolódik. Amint Bárány Gábor (sz. 1924) helyi lakos megfogalmazta: „A kútjog a házhoz tartozott. A házat összes jogaival adták el, az új tulajdonos a kútjogot is megszerezte." A legutóbbi időben is ennek megfelelően jártak el. Vörös Gyuláné Nagy Erzsébet (sz. 1926) 1981-ben a kút közelében az egyik hajdani szerződést kötő ingatlanát vette meg, s a kúthoz való jogosultság az adásvételi szerződésbe is bekerült. Az érintettek, a község lakossága azt is tudta, hogy a szolgalmi jog megszűnhet, ha a jogosult lemond róla. Aki nem mondott le, annak viszont a fenntartás költségeihez hozzá kellett járulnia. Vörös Gyuláné ezt úgy fogalmazta meg, miszerint „hozzájárult a kuttető csináltatásához, hogy a jogát ne veszítse el." A kút jelentősége, a kútjog értéke idővel mégis változott, ami adott esetben csökkenést jelentett. Miután Kővágóőrsön is kiépült a vezetékes ivóvízhálózat, 1983-ban már csak 2-3 család használta a Sólyom-kútat. De azért a többiek is jogot tartottak hozzá, azaz fenntartották jogosultságukat. Kővágóőrs egy másik kútja a Bem utcában, szintén hozzáférhető helyen a Sümegi család tulajdonát képezte. Rajtuk kívül 12 családnak volt rá kutjoga. Amint Adorján Istvánné (sz. 1923) elmondta, az ő joguk onnét származott, hogy az a kőműves, akitől a házukat vették, annak idején valami munkát végzett a kúton. így illette meg a jogosultság. Ám az említettnél több család használta a vízmerítő helyet. Viszont akinek nem volt rá jussa (joga), az a használatért bért fizetett. 1983-ban családonként 50 forintot. Ebből fedezték a méretes, azaz tisztítás költségét, ebből vették a vödröt, később a láncot. A Sümegi-kút egyébként régebbi keletű, mint a Sólyom-kút. Elárulja a betonkáva felirata, melyet 1922-ben gyártottak Tapolcán, a cementgyárban, a Kalligaro cégnél. Előbb csigás kút volt, majd az 1970-es években a Sümegi család elköltözése, a bérfizetés megszűnése után a használók közös költségen tekerős kútnak csináltatták meg. Az említett példákból kitűnik, hogy a kút valakinek a tulajdona, melyre másoknak joguk - jogi értelemben - telki szolgalmi joguk volt. Ennek a jogintézménynek a lényege, hogy valamelyik ingatlan mindenkori birtokosa más ingatlanát meghatározott terjedelemben használhatja. így telki szolgalom alapítható átjárásra, vízelvezetésre, épület megtámasztására, vízellátásra és más hasonló célra. Ezt a régi magyar jogi nyelvben úgy fogalmazták meg, hogy egyik telek szolgálja a másikat. Innét származik a szolgalom elnevezés. Adott