Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)
Forrai Ibolya: Magyarnemegye - egy észak-erdélyi falu és bukovinai telepesei
A falu határa 1920 előtt mintegy 2500 hektár volt, ma kb. 1300 hektár: belterület 100, legelő 252, a határ 989 hektár. Csak részben kapták vissza az államtól a legelő- és erdőterületeket, s emiatt a falu a szomszédos román falvaktól bérel legelőt. Még ma sem kapta vissza birtokait a református egyház. Az egyes gazdák is csak 5 vagy 10 hektár földet kaptak viszsza (igénylésük alapján, függetlenül az 1945 előtti földtulajdon nagyságától). A földek viszszaigényléséhez szükség volt a tulajdoni lapok, írott dokumentumok bemutatására. Ekkor 25 ún. „telepes füzet" került elö, ezek alapján kaptak földet a Telepes utca lakói. Persze nem a dokumentumokban szereplő 40 holdat, hanem annak töredékét. A „telepes füzet" tartalmazta a család adatait, a kapott ház és telek, valamint a föld (szántó legelő, erdő) nagyságát, minőségét, értékét, a törlesztő részleteket, a tulajdoni bejegyzést, stb. Bajzát Ferenc földmérő, a helyi földhivatal munkatársa beszámolt arról is, hogy egy évtizede még 24 család bemutatta ezeket a füzeteket, nem érti, hogy ma miért nincs meg egy sem. Ugyanis a családok általában nem emlékeztek semmi iratra, a telepítés fontos dokumentumai mára „elvesztek". Többen azt mondták, hogy elégették, mások pedig egyszerűen féltek erről beszélni, nehogy következményei legyenek. A régi telepesek, bárhonnan jöttek is, betagolódtak a falu társadalmába. A „vízhozta" Telepes utcai ma őslakosnak mondja magát. A falu népessége most újra jelentősen cserélődik. A magyar családok igyekeznek városokba költözni (Betlen, Beszterce, Dés, Kolozsvár), vagy áttelepülni Magyarországra. A kihalt családok házait a szomszédos kicsi román falvak lakói, vagy a hegyekből bejövő „mokányok", vagy a cigányok vásárolják meg. A lakosság összetétele is jól mutatja ezt a folyamatot: kb. 1200 magyar mellett 400 román, 400 cigány lakik a faluban. Román betelepülés a két világháború között is volt, de nem ennyire jelentős. A lakosság többsége földműves. A földbirtokok az öröklés során elaprózódtak, a határ különböző részein találhatók ma is. Kétnyomásos gazdálkodást folytattak az 1941-44 közötti években is, a földeket pedig nyilazták. Ma a birtokok fél és 10 hektár közöttiek, a középbirtokosok 10-12 holdat bírnak (kb. 40%), az átlag 6 hold földdel rendelkezik, a nagygazdáknak (1-2 fő) 40 hold földjük van 8 . A föld gyenge minőségű, köves, a dombokon kötött, agyagos a talaj. Bár a kétnyomásos gazdálkodás nem került újra gyakorlatba, a határban igen sok terület parlagon marad. A műveléshez hiányzik a munkaerő, az igaerő, nincs trágya és/vagy műtrágya, nincsenek növényvédő szerek. A termesztett növények: árpa, széna, krumpli, „málé" (kukorica), zöldség, hagyma, káposzta. Ez utóbbiakat nemcsak a kertben, hanem a régi kendernyilakban, a Szamos árterületén is termesztik. Gépesített gazdaságok nincsenek. Az önellátásra berendezkedő háztartásokban kétkezi munkával, a család és a rokonság öszszefogásával müvelik meg a földeket, napszámost csak a nagyobb gazdák, vagy az egyedül maradt öregasszonyok fogadnak. 2003-ban a napszám átlag 150 000 lei/nap. A rokoni segítség kölcsönösségi alapon történik, vagy természetben fizetnek (pálinkával, szalonnával). A kertekben sok szilvát termesztenek, amiből átlag évi 600 liter pálinkát főznek. Kisebb részét eladják, nagyobb részét azonban megisszák a férfiak, akik közt sok az alkoholista. A kutatótábor feljegyzései szerint jelentős volt az állattartás is, egészen az 1960-as évekig, amikor a tsz-ből a környező vagy távolabbi városok gyárai, ipartelepei felé vándorolt a munkaerő. A visszaemlékezések szerint a 60-as években még 1200 szarvasmarha, 300 bivaly, 350 ló, 70-120 juh volt a faluban. Mára a bivaly, a fő igaerő, szinte eltűnt, alig 5-6 lézeng az utcákon. Csökkent a lovak száma is, talán 100 van, s ez még csodaszámba is megy, 8 A 'hold' földmértek itt kataszteri holdat jelet.
