Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)

Forrai Ibolya: Magyarnemegye - egy észak-erdélyi falu és bukovinai telepesei

FORRAI IBOLYA Magyarnemegye - egy észak-erdélyi falu és bukovinai telepesei Az 1930-as években, a Teleki Pál által szervezett Államtudományi Intézet keretében a Táj- és Népkutató Központ - komplex kutatási céllal - gazdaságföldrajzi, néprajzi és szociográfiai felméréseket végzett Magyarországon. A kutatómunka eredményeit 1938-ban kiállításon mutatták be a nyilvánosság előtt, amely fölhívta a figyelmet a magyar vidék szociális problémáira, a földkérdés és a közigazgatás tarthatatlan helyzetére. A munkát az intézet többszörös átszervezése ellenére is folytatta. A helyszíni gyűjtésekre a népi műveltség iránt érdeklődő egyetemi és főiskolai hallgatókat - különböző tárgyköröket felölelő - módszertani útmutatást is nyújtó előadásokkal készítették fel. 1941-ben, mint Táj- és Népkutató Osztály, illetve Intézet nagyszabású terepgyűjtéseket, sorozatos kiszállásokat, egyéni és csoportos kutatótáborokat szervezett, amelynek programjában meghatározó volt a néprajzi gyűjtés. Jelenkutatást végeztek, elsősorban azt vizsgálták, hogy a Trianon után elvesztett régiók, települések élete mennyiben változott, milyen gazdasági és kulturális változások mentek végbe a két évtized alatt. A kiválasztott települések közé került Magyarnemegye is.

1 A figyelem azért irányult Nemegyére, mert román falvakkal körülvett, magyar többségű szórványfalu volt, amelyben magyar, román és zsidó lakosság élt együtt.

2 2003 májusában kettős céllal érkeztem Magyarnemegyébe: részben, hogy megvizsgáljam az egykori bukovinai telepesek mai helyzetét, másrészt, hogy milyen gazdasági, kulturális változások figyelhetők meg az 1941-43-as kutatótábori helyzetleíráshoz képest. E rövid beszámolóban megfigyeléseimet foglaltam össze. A bukovinai székelyekről 1894-1912 között, szervezett telepítési akció keretében „vízhozta" idegenek, telepesek érkeztek Nemegyébe: Bukovinából, Székről, Kalotaszegről. Közülük sokan elvándoroltak a környező városokba, a bukovinaiak pedig Vicére. A bukovinai telepesek, mint Vicén, itt is kevesen voltak, beleolvadtak a magyar szórványba (Magyarnemegyére és Vicére ekkor mindössze 25-30 család települt). Az első két nemzedéket követő utódok már alig emlékeznek származásukra. De nem is ez volt a legfontosabb számukra, hanem a túlélés. Néhányan már az első években Besztercére, Betlenbe költöztek, a viceiek Szamosújvárra, sőt sokan megtalálták a kapcsolatot a Hunyad megyei telepekkel, s ott kerestek munkát és otthont. 1 A falu 1876-ig Szolnok-Doboka vármegyéhez tartozott, ma Beszterce-Naszód megye része, a Szamos völgyének déli oldalán terül el, ahol a Cibles patak a Szamosba ömlik. Román neve: Nimigea de Jos. 2 A kutatásban részt vettek: Mády Zoltán, Arany Lajos, Bereczki Imre, Kiss Sándor, Újvári Béla, Ujváriné Kerékgyártó Adrienne, Gábriel András, Molnár Vilmos, Csilléry Klára, Zaár Mária - kutatómunkájuk eredményei a Néprajzi Múzeum kéziratgyüjteményében találhatók: EA 8076-8093, 15208-15211, 15221, 20535-20538, 24220-24221 és 24928 leltári számok alatt; Köpeczi Béla, Jakó Zsigmond, Pócsy Ferenc, Barabás Jenő, Kicsi Sándor, Füzy Miklós, Szabó Pál és Zimányi Tibor gyűjtött anyaga nem maradt meg.