Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)
Limbacher Gábor: Adatok és összefüggések a veszprémi-zalai táj népművészetéhez
cifrázást. Amelyik parasztasszony nem sajnálta rá a pénzt, annak azért a virágos edény felé húzott továbbra is a szíve. Vásárokon a sümegi edény jellegzetes, szépen kifejlesztett eredeti mintáit messziről megismerték. Ott minden család egyforma virágokat rajzolt, de az edények milyensége szerint a virágok váltakoztak. A sümegi edény színezése kétféle volt: sötétvörös és fehéralapú. Az előbbi disze túlnyomóan fehér, szeretik a kéket is, és más színekkel is tarkáznak. Valószínűleg itt készült egy szép, középkorias formájú, vöröses barna alapú, rovátkolt mintájú, XIX. századból való tejeskorsó Balatonakaiiból (1. kép). Világos alapon zöld és sárga a virág. A falra akasztható tálak közepét álló virág, többnyire tulipán foglalta le, a tányérok széleit körbefutó dísszel látták el. Idevalók a tiszta fekete színű edények, melyeket lefojtott füsttel feketítettek. A sümegi fazekasok látták el Zalát, Göcsejt. Azt a vidéket járták be, ahol a Vas megyei gerencsér meg sem állt. Fő árujuk a fazék volt, és más sütő-főző edény, lábos, kuglisütő, tepsi. Dolgoztak „tálföld"-ből is, készült tejesfazék, mázas pohár, tál, tányér - díszesebb, mint a Vas megyei -, víznek való csörgős korsó és kantakorsó, bornak csapos korsó. Észak felé Sopron megyébe, Győr megyébe mentek. Ritka volt az a falu, ahol valamikor fel ne harsant volna a sümegi fazekas hangja: „Asszonyok fazekat, / sümegi jó nagyokat!" Aztán úgy megsokasodott a dolguk, hogy maguk nem is jártak már árusítani, hanem paraszti kereskedők ott helyben hordták el tőlük az edényt. A dunántúli fehérnép is nagyon szerette a színes, szépen kivirágozott cserépedényt. A konyha falát régi és új cserépedénnyel díszítették. A nagyszülőkről maradt edényt megőrizték, és nem használták másra, csak a konyha díszítésére. A zománcozott pléhedények a XIX. század végén nagyon kiszorították a cserépneműt, de aztán ismét a cserépedény lett népszerűbb, mert olcsóbb volt, és azt tartották, hogy jobb ízűre főtt meg benne az étel. A fazekas tudta, hogy melyik évszakban mit főz az asszony, és áruját ahhoz alkalmazta. Cserekereskedelme elsősorban a saját szükségleteinek természetbeni megszerzésére irányult. A kereskedő kirakta az edényeket a falu közepén, s a nép búzát, árpát, rozsot vitt oda. Megtöltötte vele az edényt, aztán az edény az övé, a gabona a kereskedőé lett. Mindig készült gyermekjáték, apró edény, cserépfütyülő, darabját a kocsi körül álldogáló gyerekekkel „egy kalap dióért" cserélte el, cserépjátékokból gyűlt össze a karácsonyi kalácsba való dió. A sümegi fazekasság legrégebbről ismert évszámos emléke a zalabéri takács-céh számára készült, felirata: „Szalabér Böcsületes Takács Czéh korsaja Sümegh die 26 június Anno 1770." A korsó baloldalán négykaréjú keretben szövőszék bordája, a jobb oldalán három vetélő, a takácsok jelképe. Elején hatkarélyos keretben kettős kereszt, Jézus IHS monogramja, a kereszt fölött császári korona. A keretek közé helyezték el a dúcban préselt főt, Mária Terézia koronás képmását. Cifrázófa csillagnyomai 3 kép- Vajköpüiö fazék dr. Józsa , ., ,, TT I,., tr 1 it • Tivadar magány gyűjteményéből, is díszítik az edényt. Ugyanabból a ducbol nyomott Maria p^ cse \ y 2. kép. Kályhacsempe udvarlási jelenettel, „SZÍVEM" tükörfelirattal. Dr. Józsa Tivadar magángyűjteményéből, Pécsely
