Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)
Pozsony Ferenc: Magyar néprajzi gyűjtemények az erdélyi múzeumokban
1945-1989 küzötti korszakban elsősorban vidéki múzeumokban, kolozsvári akadémiai és tanszéki intézetekben és egyszemélyes műhelyekben valósultak meg. A nagyobb szabású tudományos vállalkozások mindig egy-egy kiemelkedő kutató személyéhez fűződtek, akik érdeklődési körükkel, szemléletükkel, módszereikkel több évtizeden át meghatározták és behatárolták a tudományszak életét. * A második világháborút követő évtizedekben a román totalitárius hatalom minden eszközzel megakadályozta a tudományos élet szabad kibontakozását, a kutatók utazását, kapcsolatteretmtését, voltaképpen az információk korlátlan áramlását. Éppen ezért az 1989-es romániai események az erdélyi magyar kutatókat felkészületlenül érték. A hiányos nyelvtudás, a gyenge anyagi és infrastrukturális háttér, az információszerzés elavultsága és a balkanizálódott, kényelmes mentalilás mind gátolta a magyarországi és az európai mezőnybe való intenzívebb kilépést. Ugyanakkor az elmúlt évtized azt is bizonyítja, hogy a román tudományosság nem akarja európai módon integrálni az erdélyi magyar jellegű múzeumokban megszületett eredményeket. Az 1990-es években Erdély vármegyei területein működő múzeumokban tovább folytatódott a magyar kutatók fokozatos kiszorítása. Sok helyen a magyar gyűjtemények élére tudatosan nem szakképzett, hanem „tájba simuló" magyar alkalmazottakat neveztek ki. Sajnos, a romániai magyarság érdekvédelmi szervezete kellő stratégia hiányában nem tudta érvényesíteni saját közösségének reális művelődési érdekeit. Az erdélyi magyar és a román kollégák eredményes együttműködésének pár pozitív példájáról is beszámolhatunk. A Brassóban működő Néprajzi Múzeum felvállalta a barcasági szász és magyar népi kultúra szakszerű kutatását, kiállítások formájában való reprezentációját. Az elmúlt években Brassóban nagysikerű kiállítást szerveztek az apácai kakaslövésről és a hétfalusi bor icajárásról. A Hétfaluban berendezett állandó kiállítás keretében elsősorban a barcasági csángó-magyarok lakáskultúráját és viseletét mutatják be. Napjainkban a Magyarországról érkező idegenforgalom olyan kihívást jelent Dél-Erdélyben, hogy a román muzeológusok (magyar gyűjtők bevonásával) Fogaras várában gazdag magyar népművészeti anyagot állítottak ki. Ugyanezt tapasztalhatjuk Nagyszebenben is, ahol az ASTRA múzeum keretében működő Sigerius-gyűjteményben a szász kerámiatermékek mellett a legjelentősebb erdélyi magyar fazekasközpontok alkotásait is meg lehet tekinteni. Dél-Erdély legjelentősebb regionális múzeuma Nagyszebenben több magyar szakembert alkalmazott, mint a Kolozs megyei múzeumi hálózat. Az ASTRA 24 néven működő nagyszebeni múzeum egyik leglátványosabb részét képezi az 1963-ban létesített szabadtéri múzeum, mely a romániai népi civilizációt és technikát mutatja be skanzen formájában. A múzeum több mint 19000 tárgyat számláló gyűjteménye 340 itt újra felépített épületben kapott elhelyezést. A 96 hektáron elterülő létesítmény keretében ugyanakkor 127 műemlékértékű népi építmény is bemutat24 Az erdélyi románság kulturális egyesületének (Astra) első múzeumát 1905. augusztus 19.-én avatták fel Nagyszebenben, amit a kommunista hatalom 1950-ben felszámolt. Ez a néprajzi múzeum napjainkban több mint 30 ezer tárggyal rendelkezik, s tudatosan is arra törekszik, hogy bemutassa az Erdélyben élő románok, magyarok és szászok hagyományos kultúráját.
