Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)

Pozsony Ferenc: Magyar néprajzi gyűjtemények az erdélyi múzeumokban

kor nem tudott megfelelő helyiségeket biztosítani a gyűjtemény elhelyezésére, a múzeumi kollekció végül is Sepsiszentgyörgyre került.

12 Balázs Márton, polgári fiú-, majd leányiskola igazgatója diákjainak segítségével a XIX-XX. század fordulóján, 1894-1905 között Kézdivásárhelyen és környékén jelentős tárgyi és népköltészeti gyűjtőtevékenységet fejtett ki. Mivel jelentős számú és értékű népművészeti kollekcióját helyben nem tudta elhelyezni, azokat különböző intézményeknek és magánszemélyeknek adományozta. Például 1901-ben a Székely Nemzeti Múzeumnak összesen 6 500, a budapesti Országos Minta-Rajz-Tanodának 480 székely néprajzi, 1902-ben az Erdélyi Kárpát Egyesület Néprajzi Múzeumának 1 001 tárgyat, 1903-ban a Magyar Nemzeti Múzeumnak 236 írott húsvéti tojást adományozott.

13 Balázs Márton munkáját Kézdivásárhelyen tovább folytatta Dienes Ödön, művelt ügyvéd, aki 1922-ben kezdeményezte egy hely- és várostörténeti múzeum alapítását. A kézdivásárhelyi Kaszinó keretében munkatársaival 1928-1932 között olyan sikeres gyűjtőmunkát végzett, hogy az érdeklődők már 1932-36 között folyamatosan látogathatták első állandó kiállításukat. A gyűjtemény gondozását 1936-ban Dienes Jenő vette át, de ő sem tudta megoldani annak biztonságos elhelyezését. 1941-ben a város- és céhtörténeti gyűjteményt ki kellett költöztetni az Árvaház épületéből, ami hamarosan a tárgyak szétszóródását és megsemmisülését okozta.

14 A szovjet mintára berendezkedett új román hatalom a második világháborút követő sztálinista korszakban a nemzeti kisebbségek gyors asszimilációjára törekedett, éppen ezért az erdélyi magyar múzeumi gyűjtemények sehogy sem illeszkedtek elképzeléseikbe. A bukaresti hatalom erőszakos eszközökkel rendre megszüntette azokat a közületeket (pl. EME, EKE, EMKE), amelyek korábban jelentős kollekciókat működtettek, gyűjteményeiket pedig mind állami tulajdonba sorolta. Kolozsvárt, Erdély szellemi központjában hamarosan regionális jelentőségű történelmi, művészettörténeti, néprajzi, földrajzi, geológiai és botanikai múzeumokat hoztak létre a magyar és a román gyűjtemények összevonásával. Ezeknek kezdetben jelentősebb magyar kiállításaik voltak, gondozásukra pedig számos magyar szakembert is alkalmaztak. Utána gyorsabb léptekkel, nagyobb anyagi támogatásokkal gyarapították a román gyűjteményeket, fokozatosan „leépítették" a múzeumban dolgozó magyar szakembereket; az erdélyi magyar kultúrával kapcsolatos tárgyakat pedig teljesen eltüntették a kiállítások tárlóiból, s az állandósult „átrendezésekre" való hivatkozással a magyar kultúrához kötődő tárgyi kollekciókat sötét raktárakban rejtették el a magyar kutatók elől. A román hatalom jóváhagyásával 1949-ben Kolozsvárt megalapították Erdély Néprajzi Múzeumát, melybe betagolták az Erdélyi Kárpát Egyesület nagyon gazdag magyar néprajzi gyűjteményeit, másodsorban a Vuia Romulus által még 1923-ban, szintén a kincses városban alapított erdélyi román néprajzi múzeum Nagyszebenből visszahozott kollekcióit,

15 valamint a nemrég megszüntetett EME népművészeti gyűjteményeit is. Dr. Kós Károly 1951-től vált az új intézmény igazgatóhelyettesévé, s nagy szerepet játszott a Redutban, a hajdani tiszti kaszinó épületében berendezett állandó kiállítás koncepciójának kidolgozásá12 Miklósi-Sikes 2002. 126. 13 Balázs 1942. 5-7. 14 Miklósi-Sikes 2002. 126-127. 15 A kolozsvári román néprajzi kollekciót közvetlenül az 1940-es bécsi döntés után Nagyszebenbe költöztették, mivel Dél-Erdély továbbra is a Román Királyság részét alkotta.