Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)

Andrásfalvy Bertalan: Biofilia, az élő természettel való kapcsolat

megjósolták „végső pusztulásukat". A rendezést végrehajtották erőszakkal is. A jobbágyok nem akartak belenyugodni hirtelen jogfosztásukba, ahol csak tehették, tovább is behajtották állataikat a földesúr erdeibe, az ártérbe vagy az abból kialakított allodiális területekre. Ezért a földesúr nemcsak őriztetni kényszerült birtokát, hanem vármegyei karhatalommal kegyetlenül eljárt az engedetlenekkel szemben. Hogy elejét vegye a számára elkülönített erdőkbe való bejárás ürügyét, sokhelyütt kivágatta az erdei gyümölcsfákat is. Madocsán például e gyümölcsfák körüli viták kapcsán össze is írták azokat 1794-ben, szerencsénkre. Ebből kiderül, hogy egy-egy jobbágygazda 20-30 öreg almafának és több száz szilvafának a termésével is rendelkezett azelőtt, ami felbecsülhetetlen, több tonnányi gyümölcsöt jelenthetett. Az úrbéri elkülönözés ellen több lázadás is kitört. A Festetich bárók csurgai uradalmában felkelt jobbágyok vezetőit a városka főterén lefejeztették 1747-ben. A Duna és Tisza szabályozását, a vízrendezéseket egyes történetírók második honfoglalásnak nevezik, mert szerintük akkor lett az Alföld közel egyharmada használhatóvá, szántóföldi művelésre alkalmassá. Az ártéri gazdálkodás értékeiről nem szólnak a tankönyvek sem.

4 Ha áttekintjük azoknak a népcsoportoknak a sorsát, akiket leginkább érintett az ármentesítés, először is meg kell állapítanunk azt, hogy azok a magyar jobbágynép legműveltebb rétegét képezték. Például a baranyai Drávaszög, az Ormányság, vagy a Tolna-megyei Sárköz. A XV., a XVI. és XVII. században itt van a magyar műveltség központja. Innen jutottak legtöbben előbb az itáliai, majd a német egyetemekre magyar fiatalok, erről tanúskodnak az észak-olaszországi majd a Wittembergi egyetem anyakönyvei. Itt írt, tanított a XV. században Laskai Demeter, kinek kódexében maradt fenn az Ómagyar Mária siralom után a legrégebbi verses magyar imádság, és Laskai Osvát, akinek latin nyelvű prédikációit Európa-szerte olvasták. Itt volt iskola-alapító Sztárai Mihály, a magyarnyelvű zsoltárirodalom elindítója, utódja volt Szegedi Kis István. Több tucat híres reformátor, prédikátor, író, tanár származik e vidékekről, viselte ezeknek a falvaknak nevét, mint például Vörösmartí Mihály, bátai apát, híres szerzője az első, mélységekben járó önéletírásnak a XVII. század végén. Nem használhatatlan, mocsarakban tengődő nép volt ez, hanem e szellemi nagyságokat termő táj iskolázottsága is nagyhírű volt, még a török világban is az elsők közt emlegették a vörösmarti, laskai tanodákat, ahol a diákok latinul beszélgettek - az arra utazó külföldiek ámulatára. A magas műveltségnek anyagi alapját éppen a sokszínű, vízjárta ártereken páratlan életgazdagság és a népnek azzal való bensőséges kapcsolata adta, a biofilia, az életszeretet beszédes példájaként. Amikor az elkülönözés során, a fentebb említett elvek alapján éppen ezt a népet sújtották és fosztották meg a természettel való legtökéletesebb együttműködés lehetőségétől, a biofilia, az életszeretet átfordult az ellenkezőjévé. Kiss Géza Ormányságról megrendítő adatokkal és felismerésekkel írt munkájával mondta ki talán a Világon először a biofilia lényegét (anélkül, hogy ezt a szót, vagy fogalmat ismerhette volna), és hiányának, sérülésének tragikus következményeire ő hívta fel a figyelmet még 1937-ben. Az életgazdag környezetétől megfosztott nép jól-léte megsemmisült, és az Élet helyett a Halált választotta. Kegyetlen születéskorlátozással, a megszületettek meggyilkolásával is öngyilkossá lett a nép, kiirtotta önmagát. Annak a népi kultúrának remekei, melyeket e tájak népcsoportjaihoz köthetünk, még az életszeretet idejében születtek meg, még a biofilia rendkívüli színvonaláról tanúskodnak. Nem lehet hát véletlen, hogy éppen azok a néprajzi 4 A kérdésről bővebben: Andrásfalvy Bertalan: Duna mente népének ártéri gazdálkodása... Tanulmányok Tolna megye történetéből VII. Szekszárd, 1975.