Regenye Judit (szerk.): Karlovánszky Alán Veszprém megyei kutatásaiból (Veszprém, 2000)

S. LACKOVITS EMŐKE: Előszó

ELŐSZÓ ÚR VOLT. INTELLIGENS, KULTURÁLT ÉS ELEGÁNS, AMIT MINDEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT MEGŐRZÖTT. UDVARIAS VOLT, DE NEM LEERESZKEDŐ. KÖZVETLEN VOLT, DE NEM KÖZVETLENKEDŐ. BARÁTSÁGOS VOLT, DE NEM BIZALMASKODÓ. EMBER VOLT, A SZÓ LEGNEMESEBB ÉRTELMÉBEN ÉS A VELE KAPCSOLATBAN LÉVŐT IS - E KAPCSOLAT MINŐSÉGÉTŐL FÜGGETLENÜL - EMBERNEK TEKINTETTE. AJÁNDÉK VOLT AZ ÉLETE MINDAZOK SZÁMÁRA, AKIK TALÁLKOZTAK VELE. KI VOLT HÁT KRALOVÁNSZKY ALÁN, AZ EMBER? Egyetemi hallgatóként, az 1970-es évek elején először tanulmányokban találkoztam nevével. Őszinte tisztelettel és érdeklődéssel olvastam ezeket a néprajzos számára is érdekes és fontos munkákat. Néhai professzoromtól, Gunda Béla néprajztudóstól hallottam először azt, hogy Kralovánszky Alán kitűnő kutató, nagyszerű ember. 1973-ban személyesen is megismerhettem. Rokonszenves és lenyűgöző volt számomra nagyvonalúsága, szakmai felkészültsége, tudása és közvetlensége, mértéktartó iróniája, fegyelmezettsége. Amikor a veszprémi múzeum élére került, valamennyien megtapasztalhattuk azt, hogy milyen figyelemmel és szeretettel fordult fiatal és még fiatalabb munkatársai felé. Minden érdekelte velük kapcsolatban: munkájukban való előrehaladásuk, legkisebb eredményeik, terveik, s különösképpen az ezek megvalósítása érdekében tett erőfeszítéseik. Biztatott, bátorított, lelkesített és segített - de kemény kritikus is volt. Kritikája azonban soha nem bántott, hanem épített. Munkájukban előre vitte, a megoldás felé segítette a fiatal kollegákat, s az igényességet, a meg nem alkuvást szolgálta, erősítette vagy ébresztgette - kinek mire volt szüksége. Szavai mindig megszívelendőknek bizonyultak, személyes példája pedig minta volt azoknak, akik odaadással művelték szakmájukat. Ő maga nagyra becsülte a hivatásukért áldozatokat hozni nem resteket. Nem tudta viszont elviselni a lustaságot, az álságos magatartást, az ostobaságot, a sunyiságot, a kétszínűséget, a hajlékony gerincet és rosszindulatot. Pedig hányszor kellett mindezekkel szembenéznie élete és munkája során - de tudott rájuk nemet mondani, tőlük elfordulni, rajtuk túllépni és átnézni nagyvonalúan, elegánsan, az egyenes gerincű, tiszta jellemű és józan önértékeléssel rendelkező ember hajlíthatatlanságával. Véleményét nem palástolta, mindig, mindenki előtt, vagy ha kellett, mások ellenében is vállalta. Távol állott tőle az önzés. Nyitott szívvel, őszinte Örömmel segített a hozzá fordulóknak, s adta át önzetlenül az általa feltártakat, a szükséges adatokat munkatársainak. Valahány tanulmány, tanulmánykötet jegyzetanyagában olvasható a neki szóló köszönet, amelyeket átengedett adataiért mondtak. Nemcsak régész kollegáira figyelt, hanem másokra is: néprajzosokra, nyelvészekre, művészettörténészekre, történészekre, népművelőkre, építészekre egyaránt. Az a tudós kutató volt, azon kevesek egyike, aki saját szakterülete határain túl is nézett és látott. Méltó emberi kapcsolatokat létesíteni, ápolni mindig késznek, képesnek mutat-