S. Lackovits Emőke - Egervári Márta (szerk.): Hímzések a Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Gyűjteményében (Veszprém, 2005)

kakasok vagy egyszerű megfogalmazású pávák alkotják, életfák által elválasztva egymástól, ritmikus megfogalmazásban. Mintaszerkesztésüket tekintve három változat figyelhető meg. Az elsőt a kazettás elrendezés jellemzi, ahol a kazettákat különböző virágokat és növényi elemeket hajtó virágbokrok alkotják. A 19. század közepéről származó darabokon általában gránátalma, tulipán, szegfű, rozetta, akantuszlevél, török körte, kacsok, bimbók együtteséből álló virágbokor adja az ismétlődő kompozíciót, esetenként olaszkorsóból vagy szívből kiemelkedve, két oldalán egymás felé forduló apró madarakkal vagy merev szárú virágokkal. Egy esetben viszont kosárkából kiemelkedő kígyó figyelhető meg álló S alak formájában, felső hajlatán két apró bóbitával (SZF 34; SZF 219; SZF 221; SZF 226; 2005.24.6). Az egyszerűbb formát a rozetták közé zárt, egymást keresztező, rozettával megszakított rozmaringágak jelentik (SZF 221). A kazettás elrendezésű díszítmények között külön figyelmet érdemel az a lepedővég, amelynek két darabját őrzi a gyűjtemény (SZF 94) a hajdani lepedő két rövidebb végéről és ez az egyetlen figurális ember ábrázolás. Fekete szőrfonallal (gyapjú) varrták, a paradicsomi bűnbeesés jelenetét ábrázolja. Középpontjában a tudás fája áll, törzsén a kísértő tekerődző kígyóval, jobbról-balról pedig az ősszülők, Ádám és Éva láthatók. A jelenet két oldalán egy-egy egyetlen tőből kinövő, öt virágot és két leveles ágat (egy gránátalma, két oldalán l-l tulipán, l-l rózsabimbó, l-l rozmaringág) termő bokor jelenik meg. Fent kettős, lent hármas záró sor húzódik, amelyek kereszt végű háromszögekből, apró virágbokrokból és körökből állnak, ritmikusan ismétlődve. Ugyanezt a díszítményt Fél Edit Csallóközből ismerteti, Szalontay Judit Rábaközből, Malonyay Dezső pedig Somogyból.

5 A mintaszerkesztés második változatában az egész díszített felületet azonos méretű, rozettából és levelekből álló, ismétlődő minták alkotják (SZF 56). A harmadik csoportba a csíkban szerkesztett mintasor tartozik, ez a típus jelenti ezeknek a lepedőknek legnagyobb számát. Rajtuk részben életfákkal elválasztott és körülvett, egymást követő, kiterjesztett vagy leszegett szárnyú madarak láthatók, amelyek jobbról balra vagy balról jobbra haladnak. Egyetlen esetben a madarak párosával állnak egymás mögött és a párokat választja el az életfa, ami mindenkor ciprus. A másik változaton virágbokrok követik egymást, amelyek nagyon egyszerűek, csupán szegfűből, rozettából és rozmaringágból (utóbbi fenyőág is lehetne, ahogy Erdélyben annak mondják) állnak, esetenként egymástól háromszögbe foglalt, tükörképként megfogalmazott virágbokorral elválasztva. A peremmintát ismétlődő csillagokból, háromszögbe foglalt szegfűbokrokból, apró virágokból, bimbókból vagy rozettafejékből, fekvő S alakokból és vízfolyásból álló sor vagy sorok alkotják fent is, lent is. Ebben az esetben ugyancsak gyakran előfordul, hogy az egyik sor, különösen kettős széllezáró sorok esetében, a másik tükörképeként jelenik meg. A 97-es leltári számmal kezdődő lepedők végére már gyári csipke került, amelybe többször piros fonallal virágot hímeztek. Egyetlen esetben elbontott párnahéjból készítették a lepedő díszes betétcsíkját (53.11.68), ami nagyon szépen varrott pávás minta, alján vert csipkével. A lepedők hímzéséhez piros, fekete, (kizárólag ez a két szín található meg a régi anyagban) bordó, továbbá ugyanazon darabon kétféle színt, piros-kék, bordó-kék, fehér-sárga és sárga-ciklámen színű pamutot vagy gyapjút használtak. A teljes színskála a 97-es leltári számú együttest jellemzi, amelynek darabjai Nyaradon készültek, egy kivétellel (97.14.21 Molnárné alkotása 1940-ből) Mórocz Mári munkái az 1890-1930 közötti esztendőkből. Ezeknek a halottas textíliáknak használóiról csupán annyit tudunk, hogy a 79.3.1 leltári számút Nemesvámoson a Tósoki családban készítették az 1800-as évek elején és 1949-ig használták, utolsó alkalommal Tamás Imrénét takarták le vele. A 79.98.1 leltári számon nyilván tartott lepedő pedig Noszlopon készült 1850-60 között és a nemes Harkay családé volt, a 94.33.235 leltári számút pedig Kővágóőrsön a Duchon család számára készíttették 1860-ban. A legnagyobb létszámú kultikus textíliát a vagdalásos lepedők és lepedővégek jelentik, amelyeket a hagyatéki leltárakban "tótos", "tótos hímzés", "tótos hímű" megjegyzéssel illettek. Számuk összesen 101 db, amelyből teljes lepedő huszonkettő db (SZF 4; SZF 6; SZF 18; SZF 20; SZF 22; SZF 43; SZF 133; SZF 134; SZF 140; SZF 142; SZF 151; SZF 255; SZF 261; SZF 278, amelyről tudjuk, hogy Enyingen készült; SZF 280; 53.11.53; 63.1.1; 63.14.1; 77.48.20; 79.3.1; 97.14.94; 94.33.235), lepedőszél tizenöt db (SZF 113; SZF 131; SZF 236; SZF 243; SZF 251; SZF 272; SZF 274; 53.11.49; 53.11.76; 2005.24.4; 2005.24.8; 2005.24.10; 2005.24.11; 2005.24.14; 2005.24.15), töredék pedig hatvannégy darab (SZF 1; SZF 9; SZF 11; SZF 15; SZF 40; SZF 46; SZF 57; SZF 62; SZF 67; SZF 76; SZF 77; SZF 127; SZF 128; SZF 130; SZF 132; SZF 145; SZF 146; SZF 156; SZF 177; SZF 205; SZF 208; SZF 232; SZF 233; SZF 234; SZF 237; SZF 238; SZF 239; SZF 244; SZF 245; SZF 247; SZF 248; SZF 252; SZF 254; SZF 258; SZF 259; SZF 260; SZF 262; SZF263; SZF265; SZF266; SZF268; SZF269; SZF270; SZF271; SZF275; 2005.24.9; 2005.24.13; 2005.24.13; 53.11.38; 53.11.42; 53.11.44; 53.11.48; 53.11.51; 53.11.52; 53.11.56; 53.11.71; 53.11.72; 53.11.73; 53.11.74; 53.11.75; 68.1.162; 77.30.22; 97.14.14; 2000.2.1). A kisebb létszámot jelentik a 18. század végén, a nagyobbat pedig a 19. században készültek. Egy részüket fehér selyem vagy pamut fonallal, másik részüket pedig színes selyemmel, sárgával, annak világosabb, továbbá óaranyba hajló árnyalatával, türkizzel, sötét, valamint világos zölddel, vörössel és árnyalataival, barnával és árnyalataival, ekrü színnel, drappal, feketével varrták ki. A színeknek valamikor életkorjelző szerepe volt, amint arról a recens néprajzi adatok meggyőztek. Három közösségben, Nyaradon, Somlószőlősön és Szentgálon még gazdag adatokat találtam a halottas lepedők használatára vonatkozóan, másutt viszont már csak emlékezet töredékek voltak felfedezhetők még olyan falvakban is, ahol egyébként ilyen kultikus textileket még találtam, így Nemesvámoson, Balatonhenyén, Kővágóörsön. A fehérrel és a színessel hímzett lepedők mintakincse megegyezik és az előző három csoporttal összehasonlítva meglehetősen egyszerűnek mondható. Fő motívumként valamennyin a madár és az életfa jelenik meg, amelyekhez széllezáró sort, sorokat, perem mintákat, továbbá a lepedők szélén subrikát, valamint vert csipke csíkokat kapcsoltak. Utóbbiak rendkívül finom megmunkálásúak, sőt, az egyes lepedőszélek összekapcsolására vagy két oldalon a függőleges szélek lezárására ugyancsak alkalmazták a vert csipkét. A madarak, az ötágú koronás fejű pávák vagy a kétágú bóbitás fejű kakasok egymást követő sorban találhatók, de egyes alkalmakkor előfordul az egymással szemben álló madár pár is. Ebben az esetben a széllezáró mintán következnek egymás után a madarak. A legjellegzetesebb a madarak farok, ill. szárny típusa, amely alapján három csoportba sorolhatók. Az első esetben kétfelé ágazó, csillagban végződő a farok vagy a szárny,