S. Lackovits Emőke - Egervári Márta (szerk.): Hímzések a Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Gyűjteményében (Veszprém, 2005)

kapcsolódnak. Ezek a fő minta egy-egy mintaelemét ismétlik meg egymást követve, vagy egyéb növényi elemből tevődnek össze, közöttük gyakori a gránátalma, a szegfű és a liliom. Jellemzőjük, hogy az esetek többségében egy-egy sorban azonos díszítmény található, sőt, egyik sor a másiknak nem egy esetben éppen tükörképeként jelenik meg. Elrendezésükben kétféle elv érvényesült: hármas virágbokorként sorakoznak egymás mellett, két oldalra kihajló szárakkal, vagy egyik oldalra, többnyire jobb felé dőlnek, hegyesszöget bezárva az alappal, ami merev szárakkal való rézsútos elhelyezkedést jelent. A mintaszerkesztés a fő minták esetében részben kazettás, árkádos elrendezésű, azaz a fő mintát adó kompozíció szakaszokban, kazettákban ismétlődik, amelyeknek száma 2-8 között változik. Egy kazettában olaszkorsót, szívet vagy egy gyűrűt találunk, amelyből kiemelkedik a részarányosán szerkesztett virágbokor. Közepén nagyméretű gránátalma, amelyből két oldalon szegfűk, tulipánok, napraforgók, kacsok, akantuszlevelek ágaznak ki. Az egyik lepedővégen kétfejű sas áll a középpontban, a gránátalma és a tulipán a feje fölött látható, mint egy korona, de két oldalán ugyancsak gránátalma áll, mégpedig tulipánból kiemelkedve. Ezek a kazetták középtengelyük két oldalán szimmetrikus szerkezetűek. Az indás elrendezés esetében az inda két oldalán találhatók a virágok és egyéb növényi elemek, vagy mindezek egyetlen virágban, gránátalmában végződő, önmagába kunkorodó inda külső és belső oldalán helyezkednek el. Ezek a növényi elemek is ismétlődnek, általában páratlan számban fordulnak elő, de az önmagába csavarodó indákon a két oldalon azonos a számuk. Az előző csoporttal mutat rokonságot a rececsipke betéttel ékített lepedők együttese. Négy teljes lepedőt (SZF 32; SZF 267; 53.11.60; 80.20.6) és tizenkét lepedőszélt (SZF 19; SZF 26; SZF 42; SZF 65; SZF 175; SZF 235; SZF 242; SZF 264; SZF 267; 2005.24.2; SZF 277; 2005.24.3) őrzünk. Díszítményeik a tulipán, a rozetta, a gránátalma, a csillag, a szőlőfürt, a szőlőlevél, az inda, az akantuszlevél, a török körte, a kacsok, a liliom, a páva és az olaszkorsó. Ezeken a lepedőbetéteken elválasztó elemekként vagy szél lezárásként jelen van a meander csík, a fekvő S alak és a V alakú vagy a tompaszögben megtört vonalak, amelyek a vizet jelképezik, ebben az esetben a víz két oldalát jelenítik meg. Négyféle mintaszerkesztés figyelhető meg rajtuk. Az első típusba tartoznak azok a díszített felületek, amelyeken egymást követően nagy pávák haladnak, de közöttük olaszkorsóban virágbokor áll, amelynek két oldalán egymással szemben ülve egy-egy kis páva látható. A nagy madarakkal azonos irányban pedig apró madarak követik egymást. Előfordul, hogy az apró madarak között kisméretű rozetták kaptak helyet, mintegy felület kitöltőként. (SZF 19; SZF 42). A második típust azok a lepedők alkotják, ahol az egész díszített felületet azonos méretű azonos ékítmények töltenek ki, amelyek csillagok, liliomok vagy gránátalmák. A növényi elemek többnyire rézsútosan foglalnak helyet (SZF 26; SZF 32). A harmadik csoportba a kazettás elrendezésű díszített felületek tartoznak (SZF 175; SZF 235; SZF 242; 2005.24.2; SZF 264; 2005.24.3; SZF 277; 53.11.60). Ezeknek legnagyobb a létszámuk. A kazettákat egy tőből kinövő, többféle virágot, növényi részt hajtó virágbokrok alkotják, amelyeken nem ritka a kifelé hajló egyenes ág mellett az önmagába visszaforduló, a felfelé és lefelé hajló vagy a megtört inda, amelyeken szintén növényi elemek találhatók, de állhatnak ezek önmagukban is. A virágbokrokat nem egyszer leveleket, bimbókat hajtó indák övezik. A virágbokrok többnyire páratlan számú virágot hozók és középtengelyük mentén szimmetrikusak, de előfordul az aszimmetrikus szerkesztés is (SZF 277). A kazetták kétféleképp en: egymást követve azonos módon vagy egymás tükörképeként helyezkednek el (53.11.60; SZF 242; SZF 264; 2005.24.2) ritmikusan váltakozva. A negyedik csoportba az indás szerkesztésű díszítmények tartoznak (SZF 65; SZF 267; 80.20.6). Az indák külső és belső oldalán virágok, növényi termések és levelek hajtanak, sokszor maguk is hajlékony ágakon ülve. Egy-egy virágot esetenként fogazott leveleket, kacsokat termő külön indák is öveznek. Gyakori, hogy az indák két oldalán is páratlan számú a virág, bár nem lehet tudni, hogy ez tudatos volt-e vagy csupán a felület nagyságának engedelmeskedett az alkotó, hisz a felületek kitöltésének teljességére való törekvés tetten érhető a textilek többségénél. A peremminta ennek a lepedőtípusnak esetében is jórészt a szabadrajzú díszítményekével megegyező, részben apró virágbokrok, csillagok egymást követő sora, részben növényi elemek rézsútos elhelyezkedésben, részben pedig jelképek, mint a fekvő S alak vagy a zegzug vonal. Azonos módon vagy egymás tükörképeként varrták őket. Itt annyit meg kell jegyeznünk, hogy közülük egy lepedőnek a tulajdonosáról is van adatunk. A 80.20.6 leltári számú halottas lepedőt a balatonhenyei nemes Hegyi család számára készítették 1820-30 között, de soha nem használták rendeltetésének megfelelően. Használatlanul került be a Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Gyűjteményébe. A szabadrajzú hímzéseket egy fekete gyapjúfonallal varrott kivételével piros pamuttal hímezték, a rececsipke betétek pedig fehér színűek, de a széllezáró minták többnyire piros pamuttal hímzettek. Mindkét lepedőtípus esetében a díszített csík aljára vert csipke került, amely esetenként a lepedővégeket is összefogta. Általánosnak mondható egyébként a lepedőknél a vert csipke mellett a szálvonás alkalmazása is. Mind a szabadrajzú, mind a rececsipke betétes lepedők részben a 18. század második, részben a 19. század első felében készültek. Rajtuk a már felsorolt jellegzetességek mellett megfigyelhető még a növényi elemeknek más növényi elemekkel való kitöltése, így a gránátalmáé, a tulipáné, sőt a csillagé is, ami a magyar úrihímzések sajátosságai közé tartozik és keleti, jelesen török átvétel.

3 Ugyanakkor mindkét típusra elmondható, hogy alkotójuk minden esetben ritmikus szerkesztésre törekedett, amely különösen jól megragadható a kazettás elrendezések esetében. Az indás szerkesztés lazább megfogalmazás, egyes esetekben szétesővé válik ennek következtében a kompozíció.

4 Részben a 19. század közepén és a második felében, részben a 20. század elején készültek a harmadik csoportot alkotó keresztszemes hímzésű lepedők, amelyek tizenkét teljes lepedőt (SZF 34; 97.14.16; 97.14.18; 97.14.20; 97.14.21; 97.14.91; 97.14.92; 97.14.93; 97.14.95; 97.14.96; 97.14.97; 97.14.99), hét lepedőszélt (SZF 56; SZF 94; SZF 219; SZF 226; 53.11.68; 97.14.15; 2005.24.6) és két töredéket (SZF 220; SZF 221) jelentenek. Közülük egyetlen lepedőszél 18. századi munka, amint azt erdélyi párhuzamok alapján megállapíthattuk (2005.24.6). Mintakincsüket részben páratlan számú, különféle virágfejeket hajtó virágtövek jelentik, kiegészítve egyéb növényi elemekkel, részben pedig egymást követő madarak,