S. Lackovits Emőke - Egervári Márta (szerk.): Hímzések a Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Gyűjteményében (Veszprém, 2005)

I. A HALOTTAS LEPEDŐK 1. A tárgy együttes A magyar múzeumok néprajzi gyűjteményeiben a textil együttesekben található egy sajátos, általában a magyar nyelvterületen mindenhol hasonló vagy közel azonos díszítménnyel és többnyire azonos funkcióval rendelkező tárgy együttes, amelyet összefoglaló néven halottas lepedőknek nevezünk. Nevük egyben felhasználási területüket, kultikus funkciójukat is jelzi. Némely darabok már ugyan csak töredékeket jelentenek, mások pedig másodlagosan kerültek felhasználásra, de mindezektől függetlenül ékítményeik alapján ugyanannak a tárgycsoportnak részei, egyszerre jelzik az eredeti funkciójukat elveszített tárgyak új felhasználási, hasznosítási lehetőségeit. Az átalakított kultikus textilek jelentős része az eredeti felhasználókról már nem őriz adatokat. Minden bizonnyal ez is hozzájárult átalakításukhoz, az új funkciónak megfelelően új forma létrehozásához.

1 Mindezektől függetlenül a helyszíni néprajzi vizsgálatok arról győztek meg, hogy ez a tárgy együttes egyike a leghosszabb élettartamúaknak. Kultikus tárgyként némely közösségben nemzedékek sorát szolgálták ki, majd eredeti formájukban, továbbá átalakítva épen és kevésbé épen kerültek a múzeumok néprajzi gyűjteményeibe. Hosszú élettartamukat részben az ünnepi, kultikus-reprezentációs tárgyakhoz való tartozásuk magyarázza, részben pedig e tárgy csoporton belül a halottkultusszal való kapcsolatuk. Ez nem véletlen, hisz a halotti, temetési szokások őrizték meg legnagyobb számban és legtovább a legrégiesebb jellemzőket. A halottas lepedők megléte és használata az egész magyar nyelvterületen, így Dunántúl-szerte, többek között a Bakony és a Balaton-felvidék közösségeiben egyaránt általánosnak mondható. Nemcsak nálunk, hanem a velünk együtt élő németeknél, szlovákoknál, dél-szlávoknál egyaránt megtalálhatók, sőt Európa-szerte ismeretesek. Jogosan állapítja meg a Magyarság Néprajza e kultikus textíliák szembetűnő hasonlósága alapján, hogy a székelyföldi halottas lepedők, a dunántúliak és a felföldiek között alig van különbség. A tőlünk északra és nyugatra élő népeknél ugyancsak léteztek hasonló rendeltetésű textilek, amit középkori szálladéknak tartanak.

2 A halottas lepedő mint halotti lepel a föld minden népének kulturhistóriájában megtalálható. Nemcsak a közelmúlt, hanem a távoli múlt egyaránt gazdag példákkal szolgál erre. A kereszténység számára az egyik legrégebbi és a legbecsesebb halotti lepel Jézus Krisztusé, de a Bibliából több, korábbi példa is hozható a halotti lepel meglétére, alkalmazására. Ugyanakkor a halottas lepedők azonosságuk mellett korszakonként, társadalmi, etnikai csoportonként, földrajzi egységenként, vallási közösségenként többé-kevésbé különböznek is egymástól, mind használatukban, mind típusaikban, mind pedig díszítményeikben. A Veszprémi Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Gyűjteményében 151 db halottas textília található. Ebből teljes halottas lepedő 39 db, lepedőszél 41 db és töredék 71 db. Ez a teljes anyag részben a 18. század második feléből, részben a 19. századból, részben pedig a 20. század első feléből származik. Lelőhelyük ugyancsak változó. Egy részük esetében ezt nem tudták pontosan megjelölni, ezek valahonnan Veszprém megyéből kerültek be a gyűjteménybe, de tekintettel arra, hogy karakteres helyi sajátosságokkal nem rendelkeznek, a Dunántúl más részéből is származhatnak. A másik, nagyobbik részük viszont pontosan meghatározott lelőhellyel rendelkezik, amelyek a következők: Adorjánháza, Alsóőrs, Bakonytamási, Bakonyszentiván, Bakonyszentlászló, Bakonyszentistván, Bakonyszombathely, Balatonhenye, Balatonszabadi, Borszörcsök, Csajág, Devecser, Dudar, Egeralja, Farkasgyepü, Felsősőrs, Hidegkút, Kerta, Kővágóőrs, Liter, Mencshely, Nemesvámos, Noszlop, Nyárád, Olaszfalu, Öcs, Pápa és Pápa környéke, Papkeszi, Szentkirályszabadja, Ugod, Veszprémvarsány. Közülük a legnagyobb létszámban Bakonytamásiból, Bakonyszombathelyről, Pápáról és környékéről, valamint Nemesvámosról, Nyaradról kerültek be ilyen típusú kultikus emlékek a gyűjteménybe. A textilek származási helyének vallási összetételét megvizsgálva elmondható, hogy többségében protestáns közösségekből származnak. Azonban a helyszíni vizsgálatok során világossá vált, hogy a Bakonyban és a Balaton-felvidéken alig akad olyan település, ahol ne ismerték és ne használták volna a halottas lepedőt, sőt, díszítményeikre vonatkozóan ugyancsak gazdag adatokat szolgáltattak a helybéliek. Valamennyi közösségből kiemelkedik a Pápa melletti Nyárád, ahol nemcsak legtovább használták, hanem készítették is ezeket a textileket. A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek Múzeuma is 14 db nyárádi halottas lepedőt őriz. Használatuk mindaddig általánosnak mondható, ameddig a háztól temettek és az elhunytat itt ravatalozták fel. Ez az 1950-es években szűnt meg. A halottas textilek legrégebbi csoportját az úrihímzések képviselik egy teljes lepedővel (ltsz. SZF 31), hét lepedőszéllel (SZF 122; SZF 147; 2005.24.7; 53.11.50; 53.11.58; 53.11.59; 53.11.63) és öt töredékkel (SZF 39; SZF 125; SZF 198; SZF 222; 2005.24.16). Mintakincsük nagy változatosságot mutat, amely szigorú szerkesztési szabályok szerint került a textilek felületére. Ezek szabadrajzú hímzések, ahol a mintakincs variációjára nagyobb lehetőség nyílott. Megtalálható rajtuk a gránátalma, amely a leggyakoribb és a legkedveltebb díszítőelem volt. Mellette sűrűn előfordul a tulipán, a szegfű, a rozetta, a sarlós vagy fogazott levél, azaz az akantuszlevél, a palmetta, a szőlőfürt és a szőlőlevél, az egyéb falevelek, a napraforgó, továbbá az indák, a kacsok és a fügére emlékeztető török körte. Az állatok közül a páva, a kakas és a sas jelenik csak meg, míg a tárgyi világból az olaszkorsó, a gyűrű, a gyöngysor. Ugyanakkor előfordul a szív is, amely esetenként láthatóan tulipánból alakult át. Bár a minták elrendezésében kétféle elv érvényesült, azonban mindkét típus esetében csíkdíszítményről van szó, ugyanis a lepedőkön csíkban helyezték el a motívum együttest, amelyen belül meghatározott szerkesztési elvet alkalmaztak. Többnyire három, esetleg négy csíkban helyezkedik el a minta, amelyekből a legszélesebb, általában középen futó csík adja a fő mintát, amelyhez alul és felül (előfordul, hogy egyik oldalon két sorban is) széllezáró csíkok, peremminták