S. Lackovits Emőke - Egervári Márta (szerk.): Hímzések a Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Gyűjteményében (Veszprém, 2005)

közösség református ugyanúgy, ahogy protestánsok voltak a halottas lepedőket legtovább eltemető nyárádiak (református) és somlószőlősiek (evangélikus) is. Mindezek alapján elmondható, hogy a legősibb szokások egyikét, a halottas lepedők eltemetését többségében és legtovább a református magyarság őrizte meg, akik egyébként még egyházi tiltások ellenére is a legarchaikusabb temetési és halotti szokások gyakorlói voltak. Fr. Krausst idézve: " Akármilyen magas kultúrfokra emelkedik is fel egy nép, a tömeg halotti szokásai mindig nagy ellentétben állnak az előrehaladott kultúrával. A halottkultusz leglényegesebb formái ugyanis a legősibb és legegyszerűbb vallásos elképzeléseken nyugosznak. A kultúra folyamán ez abban mutatkozik, hogy visszatérnek a régi szokások kinyilvánításához."

29 A halottas lepedők eltemetésének módját részben helyszíni vizsgálattal, részben pedig leírások alapján sikerült megállapítani és tisztázni. Nyaradon és Somlószőlősön ha a halottas lepedőt nem tették a koporsó aljára, akkor az elhunytat két oldalról belefogták vagy teljesen belecsavarták és így helyezték a koporsóba, úgy hajtva a lepedőt, hogy hímzett része kilógjon. így egyszerre volt ez halottas lepedő és szemfedő. Később azután erre még szemfedőt is tettek, ami végül felváltotta a halottas lepedőt.

30 Az őrségben négy sarkánál fogva hajtották rá a halottra a díszített lepedőt.

31 A legrégiesebb formát a Szilágyságban őrizték meg, ahol varrottas vagy szedettes lepedőbe, abroszba csavarták a holttestet és díszesen hímzett vagy szőtteshímű halottas kendővel, a "széleskendővel" emelték be a koporsóba, ahonnan a kendő, kendők díszes végei kilógtak. A Tövisháton (Erked, Goroszló, Görcs) az 1980-as évek elején még halottas abroszba, "széleskendővel" temették el az elhunytakat, de már külön szemfedőt is tettek rájuk. Széken ugyancsak kendőt tettek a ravatalra, amit a párnával együtt piros és kék színnel hímeztek ki. A gömöri Túróc-völgyben, Lévárton és Deresken slingelt szélű lepedőt "pergált lepedőt" használtak halotti lepedőként még a 20. század első felében, amellyel a ravatalon letakarták az elhunytat, de ugyanezt helyezték rá a koporsóba is, amivel eltemették. A koporsó tetejét úgy zárták le, hogy körben a lepedő díszes széle kilógjon.

32 Kós Károly korábban azt is megfigyelte Szilágyságban, hogy a madaras vagy keresztszemes halottas lepedőbe, abroszba tekert holttestet a koporsóba téve a lábára még külön egy-egy régi varrottas kendőt is csavartak.

33 Térségünkben a halottas lepedők eltemetésének szokását időben is sikerült körülhatárolni. Az 1920-as évek végéig mind Nyaradon, mind Somlószőlősön a protestánsoknál általánosnak mondható. Feltételezzük, hogy ezen a vidéken más falvakban ugyancsak élt ez a szokás, ami a legrégiesebb halottas lepedők hiányát magyarázhatja. A megnevezett két faluban az 1920-as évek elején született adatszolgáltatók még élénken emlékeztek a szokás meglétére. A többség a korban fiatalabbak viszont tagadták egykori létezését. Mindebből arra következtethetünk, hogy még élt ugyan a halottas lepedő eltemetésének szokása, amikor megindult egy másik folyamat, amelynek eredményeként már csak meghatározott személyekkel, adott esetekben fordult elő a textília eltemetése. így "fiatal halottal, kedves halottal mindig eltemették"

34 A kétféle szokás egy ideig párhuzamosan élhetett egymás mellett, majd "ahogy a családok kezdtek kifogyni a halottas lepedőkből", ahogy elfogytak a készítésükhöz értők, úgy szűnt meg a szokás is.

35 Ennek következtében váltotta fel a díszesen hímzett lepedőket az egyszerűbb lyukhímzéses, majd a díszítetlen. Amikor még hagyományos módon ravataloztak, de már nem volt minden házban halottas lepedő, akkor a díszes lepedőket a rokonok, szomszédok odakölcsönözték egymásnak, majd használat után kimosva, kivasalva tették el, így maradhatott meg egy részük. Jól példázza ezt a folyamatot egy Vas megyei történet: amikor már csak egyetlen halottas lepedő volt az egyik családban, azt minden használat után kimosták és a következő családtag ravatalára ismét rátették. Később már a rokonságban, majd a szomszédságban is kölcsön kérték, végezetül a faluban ez az egyetlen halottas lepedő maradt, amit a tulajdonostól mindenki elkért és a koporsó lezártáig a halottra terített.

36 A magyar nyelvterületen az általános fejlődés ütemét ismerve, a szokás elhalásának folyamatát, megszűnésének okait és időbeli határait közel azonosnak véljük egy szélesebb területen, így a Dunántúl döntő többségén, továbbá az Alföld, a Felföld jelentős részén, hisz adataink bizonyítják, hogy az 1940-es évekre a fenti formában a szokás már nem létezett, kivéve az elzárt, régies körülmények között élő közösségeket, pl. Erdély nagy részén ahol az időbeli eltolódást éppen ez az elzártság magyarázza.

37 Korai adatok azt igazolják, hogy nem csak Erdély jelentős részén (Kalotaszeg, Szilágyság, Kis-Küküllő mente, Kászon, Barcaság) hanem a Dunántúl bizonyos területein is (őrség, Göcsej) készítették és használták a halottas kendőt vagy halottfogó, "haló" kendőt.

38 Ezek két rövidebb oldalukon szőttes hímmel ékesített, vagy gazdagon hímzett hosszú textíliák voltak (30-40 cm x 155-165 cm), amelyekből személyenként kettőt alkalmaztak. Velük emelték be a holttestet a koporsóba, két oldalon kilógatva díszített szélüket, majd a halottal együtt eltemették őket. Tekintettel arra, hogy olyan közösségekből származnak adataink, amelyekben halottas lepedőt is használtak, feltételezzük, hogy a kendők utóbbiak kiegészítői lehettek. A halottas textileket tulajdonosaik hozományuk részeként magukkal vitték a házasságba, vagy örökölték. Ahol eltemették, ott többnyire a hozomány része volt, amit az anya, a menyecske, esetenként maga a férjhez menendő lány készített, vagy varró asszonnyal készíttetették el. Példák sokasága ismert a magyar nyelvterületről azt igazolva, hogy az esetek jelentős részében ez a kultikus textília a hozomány része volt és legalább két darabot kellett belőle a kelengyének tartalmaznia, egyet az asszony, egyet pedig ura számára. Így emlékeztek rá Nyaradon és Somlószőlősön, bár olyan adat is felbukkant, hogy annyi halottas lepedőt vitt magával a menyecske, ahány tagú volt ura családja, sőt a házasulandó legény számára ugyancsak készíttettek egyet. Utóbbiak azonban igazolhatatlanok, csupán szórványosan előforduló adatokként értékelhetők. A KisKüküllő menti és a szilágysági reformátusoknál viszont hiányzott a hozományból, mert nem volt anya, aki ezt lányának elkészítette volna. Hisz" az anya az életre és nem a halálra készítette fel a lányát. Erre a fiatal asszonynak kellett gondja legyen, hogy lehetőleg egy éven belül megszője vagy megszőttesse magának és az urának" A Tövisháton viszont a kelengyének volt a része, egy az asszonyé, egy az uráé "mindenkinek a halálára szőve".

39 Egyébként nemcsak a magyaroknál, hanem a velük együtt élő más anyanyelvű közösségeknél, továbbá a szomszédos népeknél egyaránt kötelezőnek tartották a halottas textília elkészíttetését. A Mura-menti horvátoknál még a legszegényebb lánynak is elképzelhetetlen volt a hozománya vilana, azaz