Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)
Farkas Gábor: Lakóházak és gazdasági épületek a zirci apátság előszállási uradalmában. Áttekintés a 19. század első felének települési viszonyairól
utca elején kiskertet létesítsen a gazda. A házakat 1811—12-ben építették fel szegényes minőségben. Helyileg nincs kő, épületfát a sólyi erdőuradalomban lehetett szerezni. Egy 1820-ban készült testamentumból is tudjuk, hogy a jobbágygazda házának falai sárból készültek, födémé ágfából volt, melyet zsúp és szalma fedett. A testamentumot a helyi elöljáróság vette fel, és a házról azt jegyezte meg (felépítésének 8. esztendejében), hogy rozoga állapotú. (A gazda teljes vagyonát 20 ezer váltóforintra értékelték). Egy másik jobbágygazda belső telke 60 méter hosszúságú és 20 méter szélességű volt. 10 Fényes Elek 1836-ban keletkezett földrajzi gyűjtésében megjegyzi, hogy Herczegfalva rendezett falu, utcái a mérnöki kimérés szerinti képet mutatják, melyet árnyas fák öveznek. A falu központja különösen kellemes benyomást kelt a szemlélőben: temploma, népiskolája, parókiája van. Lakossága 1207 fő, határa termékeny, különösen a rozstermés kitűnő. Egy 1850. évi felmérés szerint a házak egyharmada szilárd anyagból (kő, tégla, cserép), egyharmada vegyes anyagokból, egyharmada sárból és vályogból épült. (A tömésfalak egy-két évtized alatt tönkrementek.) A herczegfalvi magánházak száma 360, és van 5 középülete: templom, parókia, községháza és 2 népiskola. A lakosok zöme a bakonyi és a vértesi falvakból érkezett: Nána, Olaszfalu, Borzavár, Tés, Jásd, Porva, Esztergál, Aka, Polány, Kovácsi, Mór, Bodajk, Újbarok, Isztimér, Acsa (Vértes) és két síkvidéki faluból: Perkátáról és Lajoskomáromból. Nemzetiségükre nézve zömmel németek. A felmérés bevallás alapján történt, amely szerint német a herczegfalvi lakosság 77%-a, bár ebben szerepelnek azok is, akik magukat németmagyarnak, vagy magyarországi németnek vallották. Színmagyarok a perkátaiak voltak. (Ezek a családok nem tudták, hogy őseik horvátországi származásúak, de két generáció alatt elmagyarosodtak. 11 ). Nehéz első esztendők A telepesek 1810. november-december hónapokban eladták ingóságaikat, az igásokat tartották meg és még néhány szarvasmarhával érkeztek Újmajorba. A gazdaságtörténetből tudjuk, hogy a napóleoni háborúk idején a bankópénz inflálódott, a pénzügy szinte kezelhetetlen. 1811. február 20-án megjelent devalvációs pátens a pénz értékét egyötödére csökkentette. A devalvációval a lakosság sokat vesztett, így a telepesek is. Az új élet elkezdéséhez nem volt elegendő tőkéjük, ezért hiteleket kellett felvenniük. 1811-ben nem volt termés, a földeket 1812-ben szántották fel és vetették el, de a termés 1813-ban faluszerte kevés volt. A felvett hiteleket kamatostól ebben az évben kellett volna visszafizetni. Többen 10. Fényes én.: 90. Továbbá: Actalocorum, uo. 1811. (A betelepítéssel kapcsolatos iratok gyűjteménye.) 11. Uo. Ua. A telepesek névsora, 1811.
