Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)

Pokreis Hildegarda: A németek betelepítése Diószegre II. József uralkodása idején

is becsültek. A telepesek szemszögéből viszont érezni lehetett bizonyos fokú kiábrándultságot, mivel jobb életfeltételeket reméltek az újhazában. Szinte lépten-nyomon találkoztak környezetük ellenségeskedésével és a hatóság feléről a „meg nem értéssel". A magyar gazdák elfogulatlanságát bizonyítja, hogy példaképül állították azt a néhány új gazdát, (Kellner Miklóst, Escher Jánost, Schvaitzer Józsefet, Kuzman Györgyöt, Jung Pétert és Kett Ádámot),

12 akiknek sikerült elegendő mennyiségű gabonát kitermelniük családjuk eltartásához. A kolonistákat a hatóságok segítsége ellenére a sors gyakran nehéz helyzetbe hozta. Pl. 1799 őszén jégverés érte a határt, s mind elverte a következő évi termést. A kolonisták ezért 1800-ban vetőmagért és kenyérre való búzáért folyamodtak a hatósághoz.

13 Máskor kölcsönökbe keveredtek. Leggyakrabban a magyardiószegi hitközséghez fordultak kölcsönért, ahol azonban a kamatokat is törleszteniük kellett.

14 A telepesek nehézségekbe ütköztek a hivatali ügyeik intézésénél is, annak ellenére, hogy az őket illető iratokat németül állították ki. A nyelv rossz ismeretének tudható be a vezetéknevek eltorzítása a korabeli iratokban. Ugyanazzal a vezetéknévvel többféle formában is találkozhatunk, melyek nem egyeznek az eredeti útlevélben feltüntetett vezetéknévvel. (Pl. Schweizer-SchweitzerSwaiczer-Schvaitzer, Stab-Staab-Staub, Baustätter-Baustädter-Baustetter-Paustetter, Bachreis-Bukraisz-Pukrais-Bokrais-Bekrais-Pograisz-Pokrais-Pokreis, Großmann-Guzman-Kuzman, Winkler-Vincler stb.) A nyelvi korlátokat sajnos nem sikerült egyik félnek sem leküzdenie, ezért a földesúr belegyezésével a telepesek saját soraikból 6 képviselőt választottak, akik közül az első, az ún. praeceptor jogában állt az adó beszedése, a saját adókönyv vezetése. Az esetleges pörös ügyeket szintén a maguk képviselői intézték, azonban nem bíráskodhattak. A német telepesek eredetileg Újhely-Pusztán telepedtek le, Diószeg közelében. ÚjhelyPusztán azonban nem volt templom, így a kolonisták Diószegre jártak be az istentiszteletekre, s rendszeresen lerótták a kb. 5 kilométeres távolságot csak odamenet és az újabb 5 kilométert vissza felé. A gyerekeik hasonló helyzetben voltak, ők szintén naponta bejártak a diószegi iskolába, többnyire természetesen gyalog. A telepesek ezért a helyi földesúrral megegyeztek a birtok felcserélésével Diószeg tőszomszédságában (Németdiószegen), így azonban feladták annak a lehetőségét, hogy saját külön közösségben, elszigetelve éljenek. Ez a lépés volt az első, mely végül az eredeti lakossággal való egybeolvadáshoz vezetett. Az új nemzedék később egyre gyakrabban lépett vegyes házasságra. 12. lásd a 7. sz. jegyzetet 13- Szlovák Nemzeti Levéltár Pozsony, Fond Verejné základiny, prefektúra VZ distriktu Sal'a 1793-1851, lelt.sz. 143 14. Római katolikus plébániahivatal Sládkovieovo, a diószegi templom számadása 1870.