Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)

Klamár Zoltán: Az etnikumcsere problémái az építészeti örökség megőrzésében, revitalizációjában - szerémségi (Szerbia és Montenegró) magyar példák: Maradék, Starinca, Dobradó (1)

meghalt. A természetes fogyás a szerémségi magyarok körében igazodik a jugoszláviai magyarság átlagához, ugyanis ebben az időszakban indult meg az ekkor még négyszáz ezres magyarság mind kifejezettebb fogyása. Etnikai összetételét tekintve a falvak szerb-magyar települések - tudjuk, hogy a második világháborút követően eltűnt a zsidóság és a németség -, kivétel Dobradó és Satrinca. Ez a két falu magyar többségű. Iskolai végzettség tekintetében legtöbb az általános iskolát végzett, de sokan vannak, akik nem fejezték be azt sem, elenyésző a közép- és főiskolát, illetve egyetemet végzettek száma. Munkalehetőség alig akad a falvakban, a mezőgazdaságból élő lakosok döntő többsége a bizonytalan gazdasági helyzet következtében, az 1990-es évektől kezdve csak vegetál. Migráció a 20. század második felében és az ezredvégen A második világháború alatt és után jelentős népmozgás indult meg a vidéken, ám számarányát tekintve koránt sem olyan méretű, mint ami a Bácskában és a Bánságban zajlott. A Szerémségben jóval kevesebb német élt, mint a Duna feletti területeken. A második világháború alatt Horvátország igyekezett számára kedvező módon megváltoztatni az etnikai viszonyokat, amit elsősorban a szerbség kárára óhajtott megvalósítani. Ezért 1942-43-ban Hercegovinából horvát telepesek érkeztek Maradékra. A háború után, az új hatalom Boszniából, Zvornik és Sehovic környékéről szerbeket telepített a faluba. Ezek a telepítések azonban döntően nem strukturálták át a falu etnikai arányait. Az 1961 (ekkor 2651 lakosa van) és 1971 (ekkor 2350 lakosa van) közötti összeírások azt mutatják, hogy Maradékra 323 lakos költözött és 648 hagyta el. Ez a kiköltözés elsősorban egyénekre vonatkozik és nem családokra. Sajnos nincs adatunk a telepített lakosság mozgására vonatkozóan. A kérdéses időszak migrációs mozgását megélhetési okokra lehet visszavezetni. A közösségből távozók munkahelyet keresve mentek a vidékhez közeli ipari központokba. Újvidéken, Indián (InŐija), Ópazován (Stara Pazova) keresték a boldogulás lehetőségét. A folyamat azt eredményezte, hogy az ott dolgozó egyének ezeken a településeken alapítottak családot is. Az elvándorlás és a folyamatos fogyás következtében 1981-ben 2255 a lakosok száma.

10 1991-re ez a szám tovább csökkent, ekkor már 2120-an éltek a faluban. A '90-es évek közepén újból boszniai szerbek telepedtek a faluba és felépült egy utca melyben ma is kizárólag ők laknak. Ugyanekkor a helybeli horvátok - nem belső indít10. Davidovic 1980: 179-