Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)
Schleicher Vera: Haza-történet. Egy kitelepített család házzal kapcsolatos életstratégiája
külföldre telepítettek szóhasználatában élő Vertreibung ('elűzés') szóéval azonos, amelyben a Vertreibung aus dem Paradise, ('a Paradicsomból való kiűzetés') kifejezés köszön vissza. A bent-lét, azaz a biztonság, az otthonosság, a civilizáció nyújtotta védettség ellentétpárja a vad, ismeretlen, fenyegető világ: „erdő", „tanya" „odakint" - ahogyan Grób Anna a farkasgyepűi majort megnevezi. A civilizáció, a kulturáltság, és a vad, barbár állapotok ellentéte éppen a két ház - a kisgannai és a farkasgyepűi - különbségében fogalmazódik meg a legélesebben, olyan ellentétpárokba rendezhetően, mint: szalma és cserép, a föld/sár és a kő, a nedves és a száraz, a tágas és a szűkös, a hideg és a meleg 13 . A világba való kivetettség érzése éppen olyan erővel fogalmazódik meg Kisgannától tíz, mint ötszáz kilométer távolságnyira: a hazátlan Grób Anna éppen olyan hazátlan, mint azok, akik átlépték az ország határait. S ez a helyzet lényegében a faluba visszakerülve is változatlan maradt. Nagyganna Kisgannához viszonyítva éppolyan „kinn" maradt, mint Farkasgyepű. Bár a civilizációs vívmányok hiányából fakadó kényelmetlenség jelentősen csökkent a nagygannai házba költözve, az idegenség megélésének eddig háttérbe szorított dimenziói váltak láthatóvá: felerősödött a saját-idegen és a német-magyar ellentét keltette feszültség. Míg az előbbit a végletekig felborult tulajdonviszonyok nap mint nap testközelből való megélése tartotta ébren, addig az utóbbit a sváb identitás, főleg a nyelvhasználat és szokásgyakorlás szempontjából ideális „erdőbeli" védett környezet megszűnése okozta. 14 Az Alföldről, Borsodból, a szomszédos falvakból és Felvidékről ideköltözött magyar lakosság, valamint a magyar állam képviselőinek jelenléte állandó veszélyt jelentett erre az identitásra. Ráadásul magyar települések szomszédságában, de azoktól teljességgel elzártan élő, s így a betelepülés óta szoros egymásrautaltságban élő három falu (Nagyganna, Kisganna, Döbrönte) egysége megbomlott, a rokonsági- és munkakapcsolatok híján Nagyganna sem bizonyult otthonosabb helynek, mint Farkasgyepű. Elsősorban e három tényezőben látom Grób Anna szülői házért folytatott szívós küzdelmének magyarázatát, amely látszólag ellentmond a saját maga által adott magyarázatnak, miszerint: „Hát nem olyan ház volt az! Mert nem volt annyi melléképület, meg pajta se volt. De volt egy hosszú kert. És annyira kértünk, hogy cseréljünk. De az a világért se!" A melléképületek és a pajta hiányára való hivatkozás nem tűnik igazán fontos érvnek, tekintettel arra, hogy a családnak ez időben se jószága, se földje, se gazdasági fölszerelése 13. „Ilyen házat itthagyni... ilyen házból kimenni. Mert nálunk földes izé semmi nem volt. Minden flaszterkővel volt fólkövezve. " „Egy olyan szalma zsúpos ház... tanya volt! Ha esett az eső, oda kellett tenni a lavórt!" (Máhig Jánosnénak a kitelepítéskor, a farkasgyepűi cselédházat ábrázoló fényképhez fűzött magyarázata, 2004. március) 14. Jtt benn volt a kötelező, hogy magyarul kell beszélni, de mink ott a majorban nyugodtan beszélhettünk egész nap németül. " A család éppen azt a néhány évet töltötte Farkasgyepűn, amíg az itt maradt svábok jogfosztottsága és megfélemlítése zajlott.
