Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)

Schleicher Vera: Haza-történet. Egy kitelepített család házzal kapcsolatos életstratégiája

nem volt, és mint tsz-tagoknak egyelőre kilátásuk sem lehetett rá. A tsz ugyan terményben fizette a munkaegységet, ezt azonban azonnal pénzzé tette a család az ajkai piacon, részben azzal a céllal, hogy az esetleges házcsere alkalmával legyen mivel érvelniük. A melléképületekre irányuló vágyakozás tehát ekkor, 1951-ben meglehetősen anakronisztikus volt, de éppen e mivoltában mutat rá e vágy valódi forrására, amely értelmezésem szerint nem más, mint a 30 holdas középparaszt Grób Antal meghatározta világkép helyreállítására. És itt lép be egy újabb ellentétpár, egy újra és újra visszaköszönő fordulat: a batyu (a kitelepítéskor csomagolható 80 kg-nyi poggyász) és a birtokolt javak szembeállítása, ez utóbbiba beleértve a házon és a földbirtokon kívül a melléképületeket, a jószágot, a felhalmozott élelmiszerkészleteket és tűzifát, amelyet darabszámra, mázsára és méterre pontosan őriz az emlékezet a mai napig. A vagyon elveszítésének pillanatában a jelképpé vált batyu, vagyis a bele csomagolt maradék életlehetőség a jólét, a biztonság és a méltóság hiányát jelentette. Olyan hiányt, amely elsősorban a napi életvezetés gyakorlatában mint materiális szükséglet jelentkezett, és lett a hőseink történetében szintén jelkép-értelművé vált zsúpos, vizes házzal együtt a négy évig tartó korszak emblémájává.

15 Nagygannára visszaköltözve a körülmények jelentősen javultak. A materiális síkon megragadható számkivetettség helyett a lelki, szellemi számkivetettség érzése erősödött föl, amelyben a vagyon, a birtok már nem csupán mint a bőség, a jólét forrása, hanem mint a sváb középparasztnak az ősei által választott magyar haza jólétéhez való hozzájárulása, azaz a svábság ittlétének oka, értelme és garanciája jelent meg. Miközben tehát az egykori faluközösség külföldre került tagjai, elveszítve már a reményt a visszatérésre, új körülményeik között lassan új identitásuk építésébe kezdenek, Grób Anna és férje számára a régi keretek, de ezeken belül lényegében értelmezhetetlenül összekuszálódott viszonyok között az egyetlen azonosulásra méltó szerep a háború előtti identitás visszaszerzése maradt. Ennek az identitásnak az emlékképe Grób Antal kőháza, 11 tehén számára épített istállójával, gémeskútjával, kövezett padlós pajtájával. Az új ház Ha azonban ez az állítás helytálló, újra felmerül a kérdés: hogyan kell értelmeznünk Grób Antal házának lebontását? Az előbbi gondolatmenet logikáját követve az új ház építését a gyökerekkel, az 1947-ben 15. ,^4 ház meg a disznók meg a tizenegy darab marha az istállóba mind itt maradt, és mi meg batyuval mentünk... Egy abroszt összekötöttünk, oda betettük a ruhánkat és azzal átmentünk. " „Meg a harminc holdföld (16egy tagban!)"