Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)

Schleicher Vera: Haza-történet. Egy kitelepített család házzal kapcsolatos életstratégiája

hasonló példáit a dunántúli sváb települések bármelyikén szép számmal rögzítheti a néprajzkutató magnetofonja.

11 A kérdés, amely mégis a történet végiggondolására késztetett, az 1967-ben bekövetkezett fordulat. Vajon mi indította a házaspárt arra, hogy az otthont, azt a szülői házat, amelyet - erejét szinte meghaladó anyagi ráfordítással, vállalva a hatalom és az idegenek előtti megalázkodást, és az önkéntes tsz-tagsággal járó erkölcsi presztízsveszteséget - végre ismét magáénak tudhatott, sietve eltörölje a föld színéről, hogy helyette új, a régitől mind alaprajzában, mind külső megjelenésében gyökeresen elütő épületet emeljen? E kérdésre nem lehet egyértelmű választ adni. Az új ház építésében szerepet játszó indítékok sokfélék voltak, és a cselekvések-gondolatok, sőt ösztönök több szintjén és helyenként ellentétes előjellel hatottak. Amire vállalkozhatunk, nem más, mint ezen eredő erők megrajzolása, egymásra hatásuk mérlegelése, s így a család- és falutörténet azon erőterének felvázolása, amely a ház sorsát alakította. A régi ház A házat ma az idős házaspár: Máhig János és felesége, Grób Anna lakja, illetve időszakosan, bár meglehetősen sűrűn az ő leszármazottaik (gyermekeik és unokáik), illetve Németországban és az USA-ban élő rokonaik (mindkettejük részéről). Ennek ellenére le kell szögeznünk, hogy a ház történetét a feleség, Grób Anna akarata, érzelmei és törekvései alakították. Máhig János 1947-ben vőnek került a házba, amelyet alig egy év múlva el is kellett hagynia, majd 1951-ben, a jogfosztottság állapotának enyhülésével ő lényegében hazaérkezett: hiszen a számukra kiutalt ház szülőfalujában, Nagygannán állt. Ugyanez mondható el Grób Anna édesanyjáról, Polcz Annáról (sz. 1894) is, akinek történetesen éppen a szülőháza volt a Nagygannán kiutalt otthon. A kitelepítés idejére a szülői ház és a gyermekkor emléke azonban már nem lehetett átütő erejű - élete meghatározó eseményeit Polcz Anna a kisgannai Grób-házban töltötte, a saját családjánál jóval tehetősebb Grób Antal értékrendjével azonosulva. Ugyanakkor a Grób-ház elhagyása is őt viselte meg legjobban érzelmileg: az indulás reggelén sírva ölelte a boltívet tartó oszlopokat, erőszakkal kellett elvonszolni a verandáról. Ennek ellenére - vagy talán éppen ezért - az otthon visszaszerzésének lehetősége őt már kevéssé tudta lázba hozni. „Hát ha annyi minden el van veszve, hadd legyen ez is!" - jelentette ki a szomszédokra bízott bútorok ellopásának hírére reagálva, s sejthetően ez a sorsába való beletörődés, lemondás uralta életének kitelepítés utáni 14 esztendejét. 1955-ben ugyan visszaköltözhetett a házba, amelynek 11. vö. Bindorffer 2000.