Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)
Márkusné Vörös Hajnalka: Kálváriák a Veszprém megyei német falvakban
MÁRKUSNÉ VÖRÖS HAJNALKA Kálváriák a Veszprém megyei német falvakban Bevezetés A Dunántúlon új otthonra találó német anyanyelvű telepesek különös gonddal alakították ki sajátos lakókörnyezetüket, építették meg templomukat és áldoztak az út menti keresztekre, szobrokra és a kálváriára, amelytói védelmet és hitük megerősítését remélték. Megyénkben a keresztutak állítása ezer szállal kapcsolódott az új otthonra találó németség épített kultúrkincséhez, a betelepülők igényelték és kialakították ezeket a speciális építményeket és körülöttük a sajátos jelentéstartalommal bíró szakrális tájat. Mai ismereteink szerint a Veszprém megyében számbevett és leírt 45 kálvária közül 30 olyan településen épült, ahol német anyanyelvű lakosság élt. Elhelyezés térben és időben Ha elhelyezzük ezeket az emlékeket térben és időben, érdekes következtetésre jutunk. Teljesen hiányoznak ezek a szakrális kisemlékek Somlóvásárhely és Tüskevár (valamikor Nagyjenő) környékéről, pedig ez a terület Veszprém megyének az a része, ahol a török hódoltságot átvészelt magyar lakosság megmaradt katolikusnak és ma is a középkorig visszanyúló hagyományokat őriz. A megfogyatkozott magyar lakosság többsége protestáns hitre tért, nem ápolta a középkori vallási szokásokat, a templomok védőszentjei is feledésbe merültek. A Bakony és a Balaton-felvidék lakatlan pusztáira érkező római katolikus vallású telepesek már csak a romjait láthatták annak a valamikor virágzó kultúrának, amely a török hódoltság előtt ezen a vidéken élt. Gyönyörű középkori templomok, kolostorok, népes falvak váltak az enyészet martalékává. A katolikus egyház újjászervezésének munkáját a szerzetesrendek (ferencesek, pálosok, bencések, ciszterek) és a világi egyház vezetői, a kor harcias püspökei vállalták magukra. Térítő tevékenységük nyomán épültek az 1740-es években vidékünk városaiban (Pápán, Sümegen és Veszprémben) Krisztus szenvedéstörténetét felidéző keresztutak.