S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)

Kriza Ildikó: Szentgál folklórjáról 60 év után

még nem lehet képet alkotni mennyiben él a mese vagy dal a közösség szellemi életében. Számára az volt fontos, hogy az egyes jelenségek rögzítésével a kultúra helyzetét, szerepét, értékét tegye közkinccsé. A változás bemutatása, a történeti előzmények ismeretében, és a környező településekkel történt összevetés úgy áll össze a monográfiában, hogy az olvasó teljes képet alkothat egy nagy múltú település összetett tudásáról. A nyitott szemű kutató eredetileg a királyi vadászokról híres, nemesi kiváltságokat éltető Szentgál anyagi kultúráját akarta rendbe szedni, és mintegy „véletlenül", mellékesként hullott ölébe az a hatalmas folklór anyag, ami végül kötetté duzzadt. A szellemi kultúrából először azokat az ismereteket gyűjtötte, amelyek az anyagi kultúrát egészítették ki, ahhoz kapcsolódtak, mert hiedelemmel, szokásokkal volt átszőve az élet minden területe. De a „leletmentő" kifinomult érzékével, a néprajzkutató elhivatottságával mindent feljegyzett, amit spontán hallott. „Rendszeres gyűjtést azonban csak az anyagi kultúrához szorosan hozzátartozó anyaggal kapcsolatban (pl. a kiváló elbeszélő tehetségű Fülöp Károly lehetőleg teljes hiedelemtörténet anyagának feljegyzése) végeztem" - írja Vajkai a monográfia bevezetőjében" A célkitűzésből és a gyűjtési módszerből következően a népköltészet fő műfajai közül a mese, a dal, a ballada, a tánc, a zene témaköréből csak alkalomszerű közlések kerültek a kötetbe, főleg azok, amelyek a község életét jellegzetessé tették. Szemben állt a néprajzkutatók zömével, akik a 40-es években Bartók, Kodály tanításának megfelelően elsősorban az archaikumokat keresték, mert a céljuk az volt, hogy az elfelejtett régi népköltészet klasszikusan szép, esztétikai mértékkel ranghoz jutott adatait mentsék meg az elmúlástól. Ezzel szemben Vajkai viszont azt írta le, ami a falu kultúrájának lényegéhez tartozott, ami egy lakodalomban ténylegesen elhangzott, vagy ahogyan a mulatságokban a táncrend alakult, azt amit a falubeliek ismertek, szerettek, énekeltek, játszottak. A hiteles adatközlésből tényszerűen megtudhatjuk hogyan hódított a városi zene falun 1942-ben, miként tűnt el a siratás a temetési szokásokból, és lett „úrias" az utolsó búcsú, vagy azt, hogy mit jelentettek az olvasókörök és könyvtárak a XX. század derekán egy polgárosodó faluban, összehasonlítva a szomszédos falvakkal, vagy a német lakosság körében megtalálható műveltséggel. Vaj kai népköltészeti gyűjtésének sarokpontjai A folklór monográfia nagyobb része a betegség, gyógyítás, hiedelem és természetfeletti lények köré fonódó ismereteket tárja elénk. Terjedelem szerint kisebb, de cseppet sem jelentéktelenebb a népköltészet más témakörében gyűjtött anyag. Vajkai tudatosan szakított a szakirodalom rendszerével, amely szerint a hősköltészet, a mese, a monda, anekdota, ballada, dal stb. műfajok hierarchikus