S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)

Lantosné Imre Mária: Szentgál monográfusa, Szentgál anyagi műveltsége

gyományok lassú és végleges felbomlására. Étkezésnél, a „... hagyományos ültetési rendről 1942-ben már alig beszélhetünk. A nemzetes réteg polgári életfonnák között élt, a szegény ember családtagjai gyári munkásként, vagy cselédként városba jártak, s ezért náluk sem lehet hagyományos formákat keresni... Az étkezés rendje, formája egy számos tagból álló, több nemzedéket magába ölelő család függvénye, annak keretében alakult ki, s ha a család kötelékei meglazultak, a megszokott rend felbomlott, a szabályok többé nem kötnek és ez az étkezés rendjében is érezteti hatását. Mégis úgy látjuk, hogy a család összetartó ereje legtovább talán még a közös étkezésben nyilvánul meg, sok mai szülő csak étkezés közben tudja tekintélyét fenntartani..."' A fejezet történeti adatai a hajdani ételféleségekről bepillantást nyújtanak a környék németek lakta falvainak, valamint a távolabbi néprajzi tájegységek (Őrség, Göcsej, Ormánság, Pest megye, stb) étkezési szokásaiba is. Szentgál településszerkezetének egykori rendje a XIX. század első felétől lassú átalakuláson ment keresztül. A nemzetes lakosság házai a fő és mellékutcákban álltak. Mivel a falu kifelé nem tudott terjeszkedni, a környező kisnemesi falvakra is jellemzően egyes megosztott telkeken a főutcára merőleges keskeny közös udvarokon az un. közökben építették fel házaikat, soros elrendezésben. Ennek következtében vált a település zsúfolttá. A közökben általában a szegényebb népréteg lakott. A nemesi házak a Balaton-felvidéki jelleghez igazodóan javarészt kőből épültek, de a hagyomány még megőrizte a sövényfonásos falak és a vályogépületek emlékezetét is.A bakonyi népi építészet jellegzetes világa, a történeti stílusjegyeket magukon viselő ívelt gádoros házak, a bolthajtásos épületek a régi kuriális építészet reminiszcenciái. Szentgálon az 1940-es években még állt két XVIII. századi lakóház (1739. és 1778.). Az épületek javarésze azonban a XIX. században készült. Jellemző az ollóágas, szelemenes, nyeregtetős megoldás, az utcai homlokzaton rozettás, „forgókerekes" stilizált mintás vakolatdíszekkcl. Régebben szinte minden ház szalmafedéssel készült, emlékeztek azonban nád és „fasindölös" fedélre is. Az 1870-es évektől alkalmazták a cserépfedést. A szerző gyűjtési tapasztalatai alapján úgy véli, hogy a környező, pusztuló népességű kisnemesi falvaktól eltérően ( Nemesvámos, Nemesleányfalu, Szentkirályszabadja, Oes, Mencshely, Tapolcafő, Halimba, Szilasbalhás, Mezőszentgyörgy, Csajág ) Szentgál építészeti arculata gondozottabb. Ennek ellenére a kisnemesi házak közé az ún. „közbe" települt szegényebb sorsúak zsúfolt beépítésű házai siettették a település hagyományos arculatának felbomlását. A „nemzetes" házakat az egykori jólét és az ösztönös esztétikai érzék formálta. A szomszédos kisnemesi falvak eltérő sajátos arculata (pl. tornácok formája) — arról is beszél, hogy a bevándorolt kőművesmesterek is érvényesítették az egyedi megoldásokat. A lakóházak berendezése, egynémely bútora, évszázadok során sajátos