S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)

Lantosné Imre Mária: Szentgál monográfusa, Szentgál anyagi műveltsége

fejlődésen keresztül alakult. A bolthajtásos kisnemesi házakban egykor a cserépüvegholmi és egyéb kisebb tárgyak számára un. „vaklik"-at alakítottak ki. Ebből fejlődött a „falalmárium", a faliszekrény. A ruhanemű tartására egykor ruhatartó rudat is használtak, később ez a kamrába került. A bakonybéli „szökröny"- készítők piacterülete Szentgálra is kiterjedt. A karcolt díszítésű ládákat elsősorban élelem, gabona, liszt, hús, ill. konyhai felszerelések tárolására használták. A nemzetes otthonok belvilágának jellegzetes darabjai többek között a barokkos támlájú, faberakásos sarokpad, a biedermeier stílusú karospad és a „busúlló szék" kukoricalcvélből font üléssel. A jobb módú családok leszármazottai az 1940-es években még számos faragott, vésett támlájú, monogrammal és évszámmal ellátott keményfa széket őriztek. Ezek a remekbe szabott, barokk, copf, empire stílusjegyeket is magukon viselő bútordarabok domborfaragással és intarziával egyaránt készültek.

6 A történeti stílusok formai elemei egyébként 5060 évvel később fogalmazódtak meg a tárgyakon. A gyűjtés éveiben a szerző tanúja lehetett az újabb asztalosmunkák térhódításának. Bár a lakószobák berendezése még itt-ott egyfajta kettősséget tükrözött - a régi és az újabb bútorok együttes használatát - a régi holmi kicserélődésével lassan a szobabelső jellegtelenné vált. Szentgál férfi és női lakosságának viselete az 1940-es években már csak szórványosan hordozta a régi hagyományokat. Az öltözet régtől fogva polgárosodott. A viselet új divathoz igazodása elsősorban a nőknél jelentkezett. A férfiak öltözete itt hagyományosabb maradt. Helyenként, az ország más vidékein, az ellenkezője volt tapasztalható. A századelőtől feltehetőleg a férfiak nagyarányú foglalkozásváltásával öltözetük gyorsabban modernizálódott.

7 Szentgálon a XIX. század első felében még általános volt a posztóöltözet. A férfiak a zsinóros, ezüstgombos, kék és szürke posztóruhát és a szűrdolmányt az 1850-60-as évekig hordták. A korabeli divatos és országosan elterjedt öltözetek sorából többek között különösen kedvelt darab volt a szűr, a pásztorok -, a suba, a nemzetes urak- viselete. Figyelemre méltó, hogy pl. a ráncos szárú oldalt varrott fekete férfícsizmát az 1920-as évekig hordták. A nők magyaros vállfűzője a pruszlik (balidony) és a férfiak fekete nyakba kötött selyemkendője, a sujtásos mándli és nem utolsó sorban a szakáll valamint a hosszú „magyar" bajusz egykor viselője hazafias érzését és öntudatát is kifejezte. Az idős asszonyok „déz-bundája" (báránybőr bélésű szövetkabát) és magyar, fekete „búbos fejkötője", a nemzetes nagyasszonyi viselet egykori jelképe, az 1860-as évekre lassan kiment a divatból. Egyfajta magatartásformát és öntudatot fejezett ki az a szokás, hogy a régi magyar fehérprémes mentét a családok ünnepre, esküvőre félretették és 1942-ben még házról-házra kölcsönadták. A