S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)

S. Lackovits Emőke: Vajkai Aurél a néprajztudós-múzeológus

Akkor még nem esett szó tudományos értékű fényképfelvételeiről, valamint az általa gyűjtött tárgyakról, amit érdemes lenne pontosan számba venni. Életműve elismeréseként, kutatói munkája megbecsüléseként ítélte oda a Magyar Néprajzi Társaság számára a Györffy István Emlékérmet 1977-ben. Tudományos, kutatói tevékenységére igazán ráillik az alapos, a széleskörű jelző, a minden részletre való gondos odafigyelés képessége. A tárgyi és a szellemi néprajz egyaránt érdekelte, vonzotta, amire jó példa Szentgál monográfiájának két kötete. Ugyanakkor jelentős tudománytörténeti és módszertani munkák is fűződnek nevéhez, elegendő megemlíteni a néprajzkutatás helyzetéről írott elemzését, továbbá a Néptudományi Intézet sorozatában a népi építkezésről, a népi orvoslásról és a népi táplálkozásról elkészített módszertani útmutatóit/ Kifogyhatatlan munkakedvvel gyűjtötte az adatokat a néprajznak szinte minden területéről. Erről tanúskodik páratlan értékű, több tízezernyi cédulaanyaga, továbbá 30.000-nél több fényképfelvétele, amelynek egy részét őrzi csupán a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum. Ezek a fényképek ma már felbecsülhetetlen értékűek, hisz a klasszikusnak mondható, hagyományos paraszttársadalom jellemzőit, a paraszti élet szinte minden mozzanatát megörökítette rajtuk a tájjal, a településekkel, továbbá a változásokkal, valamint az új jellegzetességekkel együtt. Pontos néprajzi megfigyelésein túl ezek a fényképek alkotójuk természetszeretetéről és a tájhoz való ragaszkodásáról, a táj szépségére való rácsodálkozásáról egyaránt árulkodnak. Céduláit átnézve pedig két dolog, ami azonnal szembetűnő: egyik a célszerűség. Gyűjtőnaplóit úgy használta, hogy azok betelvén, szétvágva őket, cédulákként voltak hasznosíthatók. Azután a több-kevesebb adatokat tartalmazó cédulákat témánként csoportosította és egy-egy üres lapra felragasztotta. Hasonlóan, témánként csoportosítva kerültek az írott adatok mellé külön lapokon a fényképek. Másik jellemzője pedig a gyűjtés, lejegyzés rendkívüli alapossága. Nemcsak adatközlői szavait írta le, hanem az adott körülményeket és az adatszolgáltató személyét, helyét ugyancsak rögzítette. Munkáit olvasva és újra elolvasva csak arra gondoltam, hogy folyamatosan tanulni lehet tőle. Friss szemlélet jellemzi ezeket a tanulmányokat, hatalmas mennyiségű, terepi vizsgálatokon nyugvó adatok találhatók bennük, ugyanakkor széleskörű szakirodalmi tájékozottságról egyszerre tanúskodnak. Megfigyeléseinek pontossága és aprólékossága pedig lebilincselő. Mindezek mellett nem elhanyagolható az sem, hogy munkáit érthetően, élvezetesen fogalmazta meg. A hagyományos népi kultúrát nem mozaikszerűen, hanem teljességében látta és mutatta be, rávilágítva a különböző összefüggésekre, törekedve a közérthetőségre. Utóbbira egy nagyon jellemző példát említhetek, néhai Kovács Károly kövesgyűri juhász esetét, aki egész életét a birkák között töltötte, itt volt igazán otthon és a hiedelmek gazdag világában. Élete során egyetlen olvasmánya Vajkai Aurélnak a Bakonyi Házat bemutató kiállítás-vezetője volt, amit ronggyá olvasva őrzött a birkaistállóban lévő fekhelyén, a dikó párnája alatt és adta oda nekem halála előtt emlékként.