S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)

S. Lackovits Emőke: Vajkai Aurél a néprajztudós-múzeológus

Vajkai Aurélt, a néprajzkutatót mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy évente 100-150 napot, azaz 4-5 hónapot töltött el terepen. Gyűjtötte az emlékezet által megőrzött adatokat és a tárgyakat, de figyelt mindenre: a mozdulatokra, a beszédre, a beszéd fordulataira, a beszélő szó-és mondatfűzésére, az egyén reagálásaira és mindezek nyomán kirajzolódó kapcsolataira. A pillanatnyi helyzetet is rögzítette. Ezek azután mind-mind bekerültek a gyűjtőnaplókba. Ugyanakkor egyidejűleg mindent le is fényképezett. Az így megörökítetteket maga laborálta: hívta elő a filmeket, s másolta a képeket az akkori Bakonyi Múzeum (a nevet is ő javasolta a Vármegyei Múzeumnak!) pincéjében általa berendezett fotólaboratóriumban, de a fényképnegatívokat ugyancsak maga leltározta be. Nagyon fontosak a néprajzi gyűjtések közben, során készített rajzai, amelyek épületeket, épületrészeket, bútorokat, présházak belsejét, berendezését örökítették meg. Akkor alkalmazta ezt a módszert, amikor valami aprólékos ékítményről volt szó, vagy egy-egy lakóépület alaprajzi változását rögzítette. Rajzai pontosak és szemléletesek, remek útbaigazítást adnak ma is egy-egy kérdés megválaszolásához. Végig nézve a kötetekre rúgó néprajzi leltárkönyveket, ezrekben mérhető az általa gyűjtött és nyilvántartásba vett néprajzi tárgyak száma. Amint elmondotta, nagyon sok tárgyhoz nem a padlásokon, nem is a lakóházakban, hanem kalandos körülmények között a szemétben jutott hozzá. A kisebb méretű tárgyakat hátizsákjába téve vitte be a Múzeumba, autóval csak a nagy méretű tárgyakért ment. Különösen sokat közlekedett kerékpárral. Elmondható, hogy kerékpárjával az egész országot bejárta, Veszprém megyét pedig többször is. Így látogatta sorra a megye valamennyi vízimalmát, nem is egyetlen alkalommal. Minden zegét-zúgát megismerte a Bakonynak és a Balaton-felvidéknek. Egy alkalommal pedig kerékpárjára kapva tovább is elment a megye és az ország határainál, ahogy elmondta: "Egy szép napon pedig felültem a biciklire és elmentem Velencébe, Olaszországba." Akárcsak egy mesehős a táltos paripáján - tehetjük hozzá. Az egész paraszti társadalmat az emberen keresztül közelítette meg: az egyént, a különös képességekkel rendelkező személyeket és közösségeket. Az ember reakcióit bizonyos jelenségekre, ill. jelenségekkel szemben a lélektanban jártas kutató szemével figyelte és írta le egész pályája alatt. Mint kiváló megfigyelőnél, az árnyalatnyi finomságok, az apró részletek sem sikkadtak el nála. Kitűnő példa erre a nép természetismeretével foglalkozó munkája.' Mivel a lélektan és a paraszti életmód oldaláról közelítette meg a kérdést, hangsúlyozta, felhíva a figyelmet arra, hogy ez a természetismeret nem mérhető és ezért nem is értékelhető természettudományos szemlélettel. Megállapítása szerint a parasztember ugyanis eligazodik a természetben, ismereteit azonban kettősség: a valóság ismerete és a babona egyszerre jellemzi. Nem a tapasztalatainak hisz, nem a természeti igazságokat keresi, hanem mindezekkel szemben a hagyományt részesíti előnyben. Ezek a lélektani megalapozottságú és megközelítésű megállapításai újszerűen hatottak a néprajzi kutatásban.