S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)

Selmeczi Kovács Attila: A pásztorkodás és a népművészet kutatása Vajkai Aurél életművében

Selmeczi Kovács Attila A PÁSZTORKODÁS ÉS A NÉPMŰVÉSZET KUTATÁSA VAJKAI AURÉL ÉLETMŰVÉBEN „Kétségtelen, hogy az erősen polgárosodásnak indult Dunántúl nagy részén ma már úgyszólván csak a pásztorok képviselnek közös népi műveltséget, hagyományos életszemléletet. A tény annál meglepőbb, mert sokszor uradalmi pásztorokról van szó, akik teljesen kiszakadtak a falu életéből és egy eléggé fejlett, modern gazdálkodást folytató (uradalmi) környezetben élnek. ... Beszéltem modern gondolkozású juhásszal, aki a gazdájával megkötött szerződésbe mindig felvéteti a kötelező birkaoltást. De ugyanaz a juhász nagy kedvvel farag szép kampókat is. A korral lépést tartó felfogás tehát nem zárja ki a hagyományok szeretetét. Ez utóbbiból következik, hogyha bizonyos társadalmi réteg, csoport vagy akár meghatározott foglalkozás szellemét meg akarjuk ismerni, összes megnyilatkozását, vonatkozását fel kell kutatnunk és a maguk összefüggéseiben tárgyalnunk, legyen az akár tárgy, akár pl. néhány soros dal."

1 Ezek a sorok, amelyek 1943-ban láttak napvilágot a szentgáli juhászairól írt dolgozatában, szemléletesen érzékeltetik Vajkai Aurél látásmódjának komplexitását, enciklopédikus ismeretgyűjtésének rá jellemző sajátos arculatát. Rendkívül széles kiterjedésű kutatásainak középpontjában mindig az ember áll, annak tevékenysége, alkotása, életmódja. Gazdag életművében így kapcsolódik össze a pásztorkodás és a népművészet kutatása. A már említett egyetlen önálló pásztorkodási, állattartási tanulmánya olyan sajátos társadalmi réteg, foglalkozás monografikus igényű feldolgozását adja, amelyiknek a tagjai számos vidékről és uradalomból kerültek össze, mégis életvitelükben, hagyományőrzésükben azonosultak a Bakony népi műveltségével. A legeltetés, őrzés, állatgyógyítás, haszonvétel és a pásztorépületek számbavétele mellett nagy hangsúlyt helyezett a juhászok habitusának és életmódjának feltárására is. Kiemelte önérzetességüket, számos példával érzékeltette a hagyományosság és a társadalmi elkülönülés jelenségét, ami viseletükben (cifraszűr, nyakravaló), tárgykészletükben (juhászkampó, furulya, tűzkő), táplálkozásukban, mulatságaikban, dalaikban is lemérhető. A Szentgálról szóló településmonográfiában már lényegesen kibővítette a pásztorkodás vizsgálatát. Állatfajonként ismertette a kihajtás, legeltetés, őrzés, szaporítás munkafázisait, az enyhelyek, építmények formáit. Természetesen alfejezetet kapott a pásztorok személye is, utalt hagyományőrző szerepükre,