S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)

Selmeczi Kovács Attila: A pásztorkodás és a népművészet kutatása Vajkai Aurél életművében

megkülönböztető jegyeikre, jellegzetes tárgykultúrájukra. A Bakony néprajza című kismonográfiájában az állattartás olvasmányos ismertetése során nemcsak a tartásmódról, hanem a pásztorok sajátos világáról is szemléletes képet kap az olvasó. A múltba vesző szilaj, rideg erdei disznó- és juhtartás emlékeinek felidézését az uradalmi tartásmód leírása követi. A pásztorokkal kapcsolatban említi, hogy „Itt a Bakonyban úgy láttuk, hogy a juhász minden téren magasan a gulyás, csordás, kanász felett áll. Jellemző, hogy a juhász éppoly polgári öltözéket visel, mint akármelyik falusi ember, magatartásából járásából, kalapja állásából fel lehet ismerni a juhok gondozóját."

2 Hasonló módon kutatta és foglalta össze a Balatonmellék pásztorkodását az 1964-ben megjelent kismonográfiájában. Rámutatott a tó két oldalának különbözőségére, a déli, somogyi oldalon az uradalmi gazdálkodás meghatározó jellegére, ami elsősorban juhászatban mutatkozott meg. A feldolgozás részletezi az istállós tartásmódot és a szénagyűjtés fáradságos munkáját, mindezzel összefüggésben rögzíti azt a hagyományt, miszerint „általában az állat ellátására nagyobb energiát fordítottak, mint saját élelmük megszerzésére és elkészítésére. Ezt tapasztalhatjuk a főzésnél, amikor az állat eleségének elkészítése mindig előbbre valónak számított az ember kosztjánál."

3 Említést kell tenni a gyermekek munkába tanulásáról írt tanulmányáról is, amelyben többek között szemléletes leírást nyújt az állattartással kapcsolatos ismeretek: az őrzés, etetés, fajtaismeret, állatgondozás sokrétű feladatainak elsajátításáról.

4 Népművészeti kutatásainak valódi terepe a Bakony és a Balatonmellék, mely \ idék sajátos ellentmondást mutat a korán polgárosodott falusi kisnemesi életforma puritánsága és a pásztorok által másfél évszázadon keresztül fenntartott gazdag díszítőművészete között. A minden jelenségre nyitott etnográfus érdeklődését azonban nemcsak a Malonyay kötetben közreadott pásztorművészet kö! ötte le, hanem monografikus terepvizsgálatai kapcsán alaposan szemügyre vette i kisnemesi népművészet emlékeit, megkísérelte azoknak elhelyezését a széle•ebb kulturális kapcsolatrendszerben, és összevetette a történeti stílusokkal. Enîk a kutatási metódusnak jó példáját képviseli a Szentgál kötet Díszítőművészet imű fejezete, amelyben a kisnemesi réteg ízlését a következőképpen rögzítette: szobaberendezésében, cserépedényekben, házának díszítésében, ruházatában a iegyensúlyozott, úrias, nemes formákat kedvelte, általában a ritmust hangsú^ozta, a fény-árnyék játékát (gondoljunk az oszlopos gádorokra, a faragott székimlákra), míg a rikító színeket, általában a színességét messze elkerülte. Bútoraikat faragták és alig festették, cserépedényeik is egyszerűek, legfeljebb egészen szerény kis virágdíszesek. Mindig a formák szépségét emelik ki, színhatásra alig törekszenek. Történeti stílusok közül leggyakoribb a barokk, de annak mozgalmassága, elevensége nélkül, ezért inkább klasszicizáló vagy még találóbban népi biedermeierről lehet beszélni. Tulajdonképpen a legújabb időkig, az 1940-es