S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)

Petánovics Katalin: Vajkai Aurél érdemei az ősfoglalkozások (gyűjtögetés, vadászat, halászat) vizsgálatában

A halászbokrokbari dolgozó ún. nagyhalászok egyúttal kishalászok is voltak, s szabott feltételek mellett a maguk hasznára is béreltek területet. A XIX. század első évtizedeiből származó adatok szerint a kishalászokat a pénzbeli fizetség mellett még „hal sor" adásra is kötelezték, vagyis az uraság konyhájára meghatározott sorrend szerint halat adtak. Az általuk bérelt területeken a vejszehelyek foglalás vagy vétel alapján a halászok birtokába kerültek, s azt halálukig, vagy amíg cl nem adták másnak, senki el nem foglalhatta.

58 A vejsze sekélyebb parti vizek rekesztő halász eszköze volt, legtovább a folyók árterein és a Kis-Balatonban állították föl. A XVIII. század második felétől a KisBalaton gyorsan eliszaposodott, a halászó vizek egyre szűkültek, s az elkeseredett halászok lerombolták egymás vejszéit.

59 A lassú folyású lápi vizeket vessző- és hálóvarsákkal rekesztették el. A vesszővarsákról Vajkai úgy tudja, hogy már a múlt században eltűntek, azonban meglétükről még a harmincas évekből is van adatunk a Kis-Balaton környéki falvakból.

60 A halászati törvény által tiltott szigony használata napjainkig él az orvhalászok kezén, ahogy a Vajkai által felsorolt egyéb hálófajták is: emelő-, eresztő háló, különböző tapogató - és borító eszközök, dobóháló és a háromrétegű turbukháló is. Ez utóbbiról írja Sólymos , hogy „jó eredményt érhettek el vele, hisz a turbukért ötszörös bért követelt az uradalom."

61 Vajkai megemlíti még, hogy Fényes Elek a zalai rákokat dicséri, más források a tihanyi és füredi patakok rákjairól szólnak, amelyeket éjjel, fáklya mellett fogdosnak.

62 A rákászat és teknősbéka fogás megemlítése Vajkai mindenre kiterjedő figyelmét dicséri, hiszen a néprajzi irodalom nem sokat foglalkozott e témával, mert a parasztság a rákot és a teknősbékát csak nagy szükség idején fogyasztotta, míg az úri konyháknak mindkét állat kedvenc csemegéje volt. Takács Lajos levéltári kutatásai derítettek fényt arra, hogy a Széchenyiek szentgyörgy vári és hídvégi birtokáról a Zala folyóból tízezerszám szállították a kereskedők Bécsbe a rákot, s az uraság a bérleti díjon kívül évente előbb hét -, azután nyolc ezer rákot kért a maga konyhájára is." A teknősbéka már rég kipusztult a Balaton menti mocsarakból, de tudunk róla, ha a lápi emberek teknőst találtak, kötelező volt beadniuk az uradalom konyhájára. Áttekintve Vajkai Aurélnak az ősfoglalkozásokkal kapcsolatos tevékenységét, tudományos munkáját, őszinte elismeréssel adózhatunk neki nemcsak számos úttörő és máig egyedülálló dolgozatért, szintézist teremtő képességéért, az általa kutatott területek sokoldalú néprajzi vizsgálatáért, hanem azért is, hogy mindezt élvezhető, olvasmányos stílusban írta meg. Nagy erénye és érdeme - kutatásainak tárgyszerű eredményein túl - a látásmódja. Megfigyelései egyszerre tárgyilagosak és beleérzők. Jól láttatja a különbséget