S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)
Petánovics Katalin: Vajkai Aurél érdemei az ősfoglalkozások (gyűjtögetés, vadászat, halászat) vizsgálatában
tozata alakult ki, és semmi kapcsolata nem volt az ismert dunai halászcéhekkel. Az 1713-as első keszthelyi artikulusban szó sincs inasokról, legényekről, vándorlásról, remeklésről, mindez csak az 1776-os központilag szabályozott céhiratban fordul elő. Addig a céhhez való tartozást „Az vízhöz való Esküvés" szabta meg, ami feltehetően a tanulóidőt jelentette, mert a céhbe lépéskor a mesterek újabb esküt tettek. Sólymos szerint talán a földesúr sürgette a céhalapítást, hogy ne kelljen külön-külön szerződést kötnie a halászokkal, hanem csak a céhmesterrel. 3 " A halászcéh és az egyes halászok is főként nyáron, meghatározott időre bérelték a halászó vizeket, mert a földesúr a téli halászatot magának tartotta meg. A megállapodások szerint a halászok pénzt adtak az uradalomnak, a fogott halat pedig addig nem adhatták el, amíg a földesúr ki nem vette belőle a maga részét a maga szabta áron. A nagyhalászathoz társulniuk kellett, mert a nagy hálók kezelése több embert és komoly szakértelmet igényelt. A halászok a céhen belül, s a céhen kívül is kisebb csoportokba, bokrokba, kompániákba tömörültek. Egy-egy bokorhoz annyi ember tartozott, amennyit a nagyhálók kezelése megkívánt. A középkortól kezdve egészen az 1883-ban érvénybe lépő halászati rendeletig jóformán egész évben halásztak a Balatonban mindenféle eszközzel, de az igazi halászidény szürettől a tavaszi ponty - harcsa - keszegivás befejeztéig tartott. 40 Csak télen tudták a halat nagy mennyiségben messzire szállítani, ezért a téli, s főként a jég alatti halászatot a kereskedelem és a belőle származó jövedelem tette fontossá. Egyébként a halászok feleségei a keszthelyi hetipiacon árulták a halat, vagy a halaskosarakat hátukra véve elindultak a Balatontól távolabb eső falvakba. Akkoriban még nem ismerték a hal tartósítását, s nyáron kevés halat tudtak értékesíteni. Emiatt voltak szegények a balatoni halászok a mesebeli halbőség ellenére. 41 A jég alatti halászatról először Bél Mátyás tudósít részletesen. 1731-ben Festetics Kristóf vendégeként Balatonkeresztúron időzött, s maga, is látta a halászatot. 42 Vajkai Aurél a több mint kétszáz éves leírást néhány adattal kiegészítette: A halászmester előre kiszemelte a húzásra alkalmas tanyát, s két szánkóra rakták a hálókat, a jégvágó szerszámokat, köteleket, a másikra a halas zsákokat, elemózsiás tarisznyákat. A halászmester kijelölte a lékek helyét, azokat kivágták néha 2 kilométer hosszúságban is, s a jég alatt lékről lékre lökték előbbre egyenletesen a nagyháló két szárnyát. Végül a húzóléken kihúzták a hallal teli zsákos hálót. 43 A száz-kétszáz öl hosszú, két-három öl szélességű hálók nagy értéket képviseltek, éppen ezért minden halászat után gondosan kijavították és kiterítették száradni. 1736-ban egy göttweigi bencés szerzetes Zalavárott járt, s feljegyezte, hogy egy romlásnak indult templom közepén nagy háló csüngött alá, mellyel télvíz idején a Balatonon szoktak halászni. 44
