S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)

Petánovics Katalin: Vajkai Aurél érdemei az ősfoglalkozások (gyűjtögetés, vadászat, halászat) vizsgálatában

formáját. Vezetőjük a vadászbíró volt, akinek a jeladására gyülekeztek a nagyvadászatokra, de ezen felül kötelességeik közé tartozott az erdő és a vadállomány védelme, az állatok téli sózása, etetése is.

20 A honfoglalás után a szabad vadászat egyre inkább korlátok közé szorult, s amikor II. Ulászló 1504-es törvénye kimondta, hogy csak a nemes ember vadászhat, jobbágynak ez tilos, s ezt az 1729-es törvény is megerősítette, akkor tulajdonképpen kettévált a vadászat : a nemesek legálisan, szabadon, a jobbágyok viszont csak titokban, szigorú büntetés terhe mellett vadászhattak.

21 Pl. ha puskás vadászaton rajtakaptak közülük valakit, akár a jobb kezét is levághatták érte. Természetesen a török megszállás alatt mindezek a jogszabályok illuzórikussá váltak.

22 A törvények érvényesítése érdekében időről időre elszedték a parasztok puskáit, amelyeket fegyverkovácsok készítettek vagy saját maguk barkácsoltak és öntötték hozzá a különböző méretű puskagolyókat.

23 Az orvvadászatot mégsem sikerült soha megfékezni. Szentgálon 1937-ben 160 fegyvert koboztak el, a Balatoni Múzeum is számos rabsic puskát őriz a gyűjteményében.

24 Az 1883-as vadászati törvény után végképpen elkülönült egymástól a vadászengedéllyel rendelkező puskás vadász és az orvvadász fogalma, valamint az általuk használt vadfogási eszközök is. A puskás vadászat elsősorban sport volt, s valamilyen hamis önigazolással azt hangoztatták, - és hangoztatják ma is ! - hogy ők esélyt adnak a vadnak, és ettől izgalmas bújócska, játék az egész. Az orvvadászat viszont nem ad semmi lehetőséget, módszerei kegyetlenek, az állatokat kínozzák, ezért lenézték és üldözték. Ez részben igaz is. De mivel az orvvadászok az esetek többségében szegényemberek voltak, s mindenekelőtt élelemszerzés volt a céljuk, nem válogattak az eszközökben. Ha sikerült akkor puskával, ha nem, akkor hurokkal, veremmel, csapdával szerezték meg a zsákmányt. A tiltott vadfogás nemcsak ősi - sokszor éppen a finnugor kori vadászatra utaló- eszközformákat őrzött meg- hanem régies népi jogszokásokat is.

25 Vajkai Aurél főként a Bakonyban tanulmányozta a vadfogás népi módszereit, s ahogy a gyűjtögetésben tette, ez esetben is leírta nemcsak magát a vadfogási eljárást, hanem a vadhús feldolgozását, a belőle készült ételeket, a tartósítását (füstölését), vagy a prém értékesítés előtti előkészítését, szárítását. Jól érzékelteti, hogy a vadorzás nem veszélytelen és néha nagyon fáradtságos foglalkozás, és csak az érhet el eredményt, aki jól ismeri a vadon élő állatok tulajdonságait. Pl. a nyestező az állat csapáját néha 25 km-en át is követi a hóban sítalpon, fára mászik érte, odvat kifüstöli, s nem biztos, hogy a menekülő állatot el tudja kapni, esetleg a védekező nyest megharapja, vagy leeshet a fáról. Nem sokan vállalkoztak rá, bár a prémet jó áron értékesíthették.

26 A rókát és a borzot egyaránt kifüstölték a lyukból, de álcázott veremmel is fogtak rókát, nyulat, régente farkast, és más vadakat.