S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)

Cseri Miklós: Vajkai Aurél és a tájházak

Cseri Miklós VAJKAI AURÉL ÉS A TÁJHÁZAK „A szabadtéri múzeum létrehozásának fő indító oka a népi építkezés és életmód bemutatása. Ezért szükséges, hogy tájékoztatást adjunk az illető vidék (vagy tájegység) építkezéséről."' Gondolom e tanácskozás szervezői is ebből a meggondolásból indultak ki, amikor az előadások sorába először a népi építkezés kutatójáról emlékeztünk meg, s csak utána taglaljuk a tájházak kialakításában játszott elméleti és gyakorlati muzeológiai tevékenységét. Amikor elvállaltam az előadást, azt gondoltam, milyen könnyű dolgom is lesz, hiszen 4 füzete és a jelenlegi tájházlánc jelentősége szinte sztereotípia-szerűén emelte ki azt a tételt, hogy Vajkai Aurél és a tájházak vagy a szabadtéri múzeumi gondolat legalább olyan erőteljes vonulat tudományszakunk történetében, mint az építészet, vagy éppen a népi orvoslás kutatása. Kicsit jobban áttekintve a dolgot, a válasz igen is meg nem is, vagyis talán nem olyan közhely-szerű, mint gondoltam. Ezzel kapcsolatosan néhány gondolatomat szeretném most önökkel megosztani, melyek talán nem bombasztikusán újak, de egy sajátosan skanzenes szempontból remélem érdekesek lehetnek, s árnyalhatják e nagyszerű kutatóról alkotott véleményünket. 1. A hazai és európai skanzenológia fejlődésének ismerete Idevágó írásaiból egyértelműen kiderül, hogy teljes mértékben ismerte a témára vonatkozó szakirodalmat, fejtegetéseiben történetileg is végig követte a hazai és nemzetközi skanzenológia kialakulásának a folyamatát. A szabadtéri néprajzi múzeumok Veszprém megyében című, 1970-ben megjelent 4 részes füzetsorozatában rövid, szabatos és áttekinthető leírását adja ennek a XIX. század végi eredetű, új típusú múzeumi kiállítási módszernek. Ismeri az előzményeket, a világkiállításokat, ezen belül az 1873-as bécsi világkiállítás, az 1885-ös Országos Kiállítás, és az 1896-os Millenniumi Kiállítás Néprajzi falujának telepítési koncepcióját. Ez utóbbinak rövid értékelését is elvégezte. Ismeri az európai skanzenek építési-alapítási fázisait az 189l-es Skanzentől az első és második hullámos szabadtéri múzeumokig bezárólag. S persze naprakész a két háború közötti „hazai" skanzen irodalomban is, gondolok itt Viski Károly, Vargha Lás?ló és Domanovszky György írásaira. Nagy értékelő, elméleti-rendszerező tanulmányában, az 1948-ban papírra vetett „A magyar népi építkezés és lakás kutatása" címűben a következőket írta: „A