S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)

Schildmayer Ferenc: Vajkai Aurél és Balatonalmádi

Schildmayer Ferenc VAJKAI AURÉL ÉS BALATONALMÁDI Életrajzi adatokból ismeretes, hogy Vajkai Aurél 1950-ben költözött Balaton­almádiba. Leszámítva azt, hogy élete utolsó éveit Budapesten, családja, leánya és unokái körében töltötte, balatonalmádi lakosnak számíthatjuk. Nem alaptalanul tesszük ezt, mert élete során Balatonalmádiban lakott egyfolytában a leghosz­szabb ideig, több mint 30 évig. Almádi kötődése mellett még Cserszegtomaj volt számára kedvelt hely, ahol kis házzal is rendelkezett. Balatonalmádi és Vajkai Aurél viszonyát tekintve több területről lehet és kell megemlékezni, viszonylag rövid időkorláton belül. Ismert "tagja" volt annak az almádi lakosokból álló társaságnak, akik naponta jártak be, az akkor még működő vasúttal, Veszprémbe dolgozni. A vonaton ki­alakult csoportok utaztak együtt, akik közül néhányan például ulti-csapatot alkot­tak, mások a napi ügyeken túlmenő történeti, művészeti, vagy tudományokkal összefüggő kérdésekről folytattak eszmecserét. Vajkai Aurél természetesen az utóbb említett csoporthoz tartozott. Rendkívül széles ismeretekkel rendelkezett ugyan, de nem tartom valószínűnek, hogy tudott ultizni, ami egyesek szerint "ősmagyar" kártyajátéknak tekintendő. Almádi közéletének kis szelete volt a vo­naton utazók társasága, aminek természetes résztvevője volt Vajkai Aurél. Balatonalmádi közéletének jól ismert tagja volt, hiszen több cikluson keresztül tanácstagként folyt bele a település életébe. Nemcsak "sima" tanácstag volt, aki sűrűen bólogatott az előterjesztésekre, hanem kritikus szemléletű ember lévén szóvá is tett neki nem tetsző, vagy véleménye szerint helytelen dolgokat. Abban az időben ezt nem minden esetben vették jó néven a község vezető emberei, ne­vezetesen a tanácselnök, a vb. titkár, vagy némelyik tanácstag, nem említve az akkor aktuális alapszervezetet. Azonban mint közismert tudós embernek, nem mertek, vagy nem is akartak ellentmondani ésszerű, megalapozott érvek hiányá­ban, eltekintve attól a ma már tudott és kimondható dologtól, hogy finoman fo­galmazva a tanácstagok jelentékeny részénél lényegesen magasabb szinten látta meg a problémákat, amelyeket kellő hangsúllyal ki is nyilvánított. Balatonalmádi státuszát hagyományaiból következően mint üdülőhelyet tar­totta meghatározónak, amely akkoriban még községi, majd nagyközségi szerve­zetben lévő település volt. Megállapítható, hogy ebben a kérdésben teljesen iga­za volt és mint a Községi Tanács keretében működött Üdülőhelyi Bizottságnak -nem vagyok biztos a definícióban, inkább csak a tartalmában — igen aktív tag­jaként, majd elnökeként, e téren sokat tett a településért. Nagyon jó kapcsolatban

Next

/
Thumbnails
Contents