S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)

Éri István: A néprajztudós, a múzeológus kolléga

Éri István A NÉPRAJZTUDÓS, A MUZEOLÓGUS KOLLÉGA A mai napon, az Emlékülés keretében olyan sokoldalú megvilágításban foglalkoztak az előadók Vajkai Aurél tudományos munkásságával, — kivéve a szerintem jelentős zenekritikusi tevékenységét — hogy csak a program vége felé eshet szó a tudós kollegiális, emberi kapcsolatairól. Jobban mondva arról, milyennek láttuk, ítéltük meg mi őt, Szentléleky Tihamérral együtt, akivel huzamosabb időre, az azonos munkahely kötött bennünket össze. Ugyanis 1955-1960 között Szentléleky, majd őt követve jómagam lettem az akkori Bakonyi Múzeum igazgatója, egyúttal Vajkai Aurél főnöke. Bár 25 esztendővel voltam nála fiatalabb, és az itt megjelentek között nagyon kevesen vannak, akik még nálam is idősebbek, az igazság kedvéért el kell mondanom, hogy Aurél bátyámmal én töltöttem a leghosszabb időt ezek között a falak között 1961-től nemcsak nyugdíjba vonulásáig, hanem még azon túl is, legalább egy tucat esztendőt. Ismeretségünk persze korábbra vezethető vissza. 1955-ben, amikor Nagyvázsonyba kerültem a várásatáshoz, egyenesen tőle vettem át egyfajta szerepkört. Ugyanis, más szakember híján, 1954-ben Zákonyi Ferenc kérésére ő felügyelte a tereprendezést, a lakótorony belső rendbehozatalát. Ezt aztán nekem kellett leletmentésből ásatássá alakuló munkaként átvennem. Aurél itt főleg dokumentált, fényképezett, a vigasztalan állapotot rögzítve. Tőle kaptam némi útbaigazítást arra nézve: mi is történt egy évvel korábban? Majd később is össze-összetalálkoztunk Veszprémben hat éven át, hiszen az akkori Bakonyi Múzeum bázisként szolgált munkámhoz. A vázsonyi ásatások anyagát itteni restaurátor gondozta, a Bakonyi Múzeum külön e célra nyitott leltárkönyvébe leltároztunk, stb. Egy kissé másként alakultak a dolgok, amikor a három muzeológusból álló veszprémi múzeumi stáb Szombathelyre átkerült igazgatóját, Szentléleky Tihamért nekem kellett felváltanom. Milyen volt és milyen lett ez a megváltozott kapcsolat? Azt hiszem korrekt és egymás köreit nem zavaró. Igyekvő 32 évesként úgy próbáltam elődeim munkáját folytatni, hogy beleástam magam munkásságuk megismerésébe. Főleg a múzeumi irattár és gyűjtemény, valamint a publikációkon keresztül. Elsősorban a két kolléga, a rovarász Papp Jenő és a néprajzos Vajkai Aurél munkásságát tanulmányoztam. Ám jónak láttam a távolabbi múltat is megismerni. így éppen a néprajzi gyűjtemény fejlődését, alakulását kellett összevetnem az akkori, 196l-es ál-