S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)

Sonnevend Anna: A közös udvarok európai párhuzamai — Vajkai Aurél emlékére

tátott, hogy a különbségek etnikai sajátosságként is felfoghatók, és a különbségek okát a családszerkezeti különbözőségekben kell keresnünk. A sajátosságokat a népesség nagyrészt nem az óhazájából hozta, hanem az új környezet természeti, gazdasági és társadalmi körülményei alakították ki. Az emeletes házak egyébként érdekes példái az együttélésnek. A közös udvar kritériuma, miszerint a portán jelentősen több lakóépület helyezkedik el, nem érvényes rájuk. Azonban az együttélés, a családszerkezeti azonosságok mégis megengedik, hogy itt foglalkozzunk velük. Gunda Béla szintén foglalkozott a népi építkezésre gyakorolt társadalmi és gazdasági hatások vizsgálatánál a szlovák lakókamrás- és társas házak mellett a szlovák emeletes házak változataival is, Prazák kutatásaira hivatkozva.

22 A Kiskárpátoktól a Nyitra vidékéig jellemzőek voltak a társas házak (trojdom, tvordom), amelyeket a magyar irodalomban többek között hosszúházaknak neveznek. Mind a szlovákok, mind a magyarok építettek ilyeneket. A fiúk mikor megházasodtak, a házhoz két osztatú épületeket emeltek maguknak. A legfiatalabb fiú maradt a házban, a szülők a kamrába vonultak vissza. Az udvar felé nyíló pitvarajtók jelezték, hogy hány család lakja az épületet. Gunda a házak ilyen irányú átalakulását a társadalmi formák alakulásával, ill. a birtokjogi viszonyokkal (szűk beltelkekkel) magyarázta. Ugyancsak Gunda hozott példát a kaukázusi kabardoktól, ill. a délszláv zadrugák köréből a hosszú közös udvarra. Szerinte ez a konstrukció a Rajnától Ukrajnáig a neolitikumtól kezdve létezett. Megállapította továbbá, hogy Trencsénben a nagycsaládrendszer a szlovákoknál festett falú emeletes házakat hozott létre. Az építkezés sajátosságait létrehozó okokat viszont szerinte itt egyértelműen nem a földrajzi adottságokban, hanem az etnikai tényezőkben kell keresnünk, tehát a családszerkezeti-, birtok- és jogviszonyokban. Szintén ő mutatott be egy közös udvart a dobrudzsai tatároktól.

23 Itt a hosszú ház tulajdonképpen kétosztatú házak sora volt, ahol a nagycsalád megházasodott férfitagjai laktak. A nagycsaládra jellemző közös gazdálkodási szervezet azonban a különélés ellenére is érvényben maradt. A dobrudzsai közös udvar életét, az együttélésből eredő kapcsolatokat is részletesen leírta ebben a tanulmányában.

24 Délnyugat-Szlovákiából több leírást is találhatunk a közös udvarra vonatkozóan. Szalagtelkes és soros beépítésű, 2-8 lakóházzal rendelkező udvarok a terület egészén előfordultak. Az épületek egymáshoz ragasztva, egy tető alatt álltak. A gazdasági épületek velük szemben, ill. utánuk helyezkedtek el, olyan rendben, hogy az első ház tulajdonosáé volt a lakórésztől legtávolabbi melléképület. Leieden az épületek egymással szemben álltak, a szomszédos két közös udvar között méternyi közt hagytak, ezen át mentek a határba. A lakóház végében álló istállót is átalakíthatták lakóháznak, ekkor a gazdasági épületek a szemközti oldalra kerültek. Rokoni kapcsolat már nem volt kimutatható a lakók között.

25