S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)

Borók Zsuzsa: Vajkai Aurél nyomában Szentgálon

Borok Zsuzsa VAJKAI AURÉL NYOMÁBAN SZENTGÁLON A hagyományos paraszti gazdálkodás témakörében végeztem kutatást Szentgálon 2001 nyarán. Gyűjtésemmel a falu hagyományos közlekedésének és szállításának teljes eszközkészletét, módjait és jelenségvilágát kívántam feltárni. Vizsgálataim egyik fontos motívuma volt, hogy Vajkai Aurélnak a témában végzett gyűjtéseit megismételjem, és ha lehetséges kiegészítsem, hiszen a faluról írt monográfiája egyik részének alaposabb kifejtésére vállalkoztam. A kutatás során arra is kerestem a választ, hogy vajon érdemes-e, kell-e kutatásokat, kutatópontokat újra vizsgálat alá venni. Szentgál kiválasztása mellett számos érv szólt: Vajkai Aurél kétkötetes monográfiája, a Magyar néprajzi atlasz kutatásai, publikációk és számottevő adattári anyag állt rendelkezésemre a faluról.

1 Mivel a legrészletesebb ismertetést Vajkaitól kapjuk, kiindulópontom a Szentgálról szóló monográfia tárgyi kultúrára vonatkozó kötete volt, annak is Teherhordás, szállítás, jármű cmű fejezete.

2 A vizsgált időszak fő vonalát is az ő gyűjtéseihez igazítva határoztam meg. Vajkai 1942-44 közötti gyűjtése az akkori öregek emlékezetének segítségével az 1870-es évektől 1945-ig öleli fel a szentgáli hagyományos kultúrát. Saját kutatásaimnak tehát ez az intervallum vált a gerincévé, kiegészítve a hagyományos módok mai napig tartó használatának vizsgálatával. Részben megkönnyítette kutatásaimat, hogy Szentgál ilyen jól dokumentált falu, hiszen kutatásaimnak alapját, kiindulási pontját, összehasonlító anyagát adták a faluról szóló tanulmányok. Másrészről azonban nagy kihívásnak találtam, hogy ilyen bőséges ismeretanyag mellett tudok-e új adatot gyűjteni egy kiveszőben lévő hagyományos kultúra jelenségeiről majd hatvan évvel Vajkai Aurél kutatásai után. Szentgálon számos olyan idős emberrel találkoztam, akik emlékeztek Vaj kaira, hiszen sokuknak szülei, nagyszülei adatközlői voltak. Akkoriban ők gyerekek, vagy éppen már fiatalkorúak voltak, házuknál gyakran megfordult a kutató. Közülük többnek meg is van a monográfia egyik, esetleg másik kötete is, amelyben büszkén mutatják felmenőik nevét. Saját kutatásaimhoz is ők bizonyultak a legjobb adatközlőknek, egyrészt, mert nemesi és nem nemesi származású egyaránt volt közöttük, másrészt nyitottak, közlékenyek voltak. Legtöbbjük jó emlékezőképességgel rendelkező, huzamos ideig gazdálkodással foglalkozó és azt részben ma is gyakoroló ember, akik segítségével rekonstruálhatóvá váltak a